Szombathely

2016.02.25. 20:42

A legjobbnak járó díjért küzdöttek a szombathelyi gólyák

Fesztiválhangulatban estek egymásnak Szombathely középiskoláinak gólyaosztályai. 10 középiskola csapata nevezett az V. Városi Gólyaavatóra, ami rekordszámnak számít a rendezvény történetében.

Vadas Krisztina

Szombathely Megyei Jogú Város Diákönkormányzata idén is megszervezte a városi gólyaavatót, ahol azok a gólyaosztályok küzdhettek meg egymással a legjobbnak járó trófeáért, akik iskolájukban is a legkiválóbbnak bizonyultak.

A rendezvényt az Agora – Művelődési és Sportházban tartották, ami majdhogynem kicsinek bizonyult: a versengő diákokon kívül is sokan kíváncsiak voltak az eseményre. Dávid Noel diákpolgármester és Bársony Dóra diák-alpolgármester köszöntőjével kezdődött a buli, a rendezvény idei témája ugyanis a fesztivál volt. Először az osztályok táncos bemutatkozó produkcióit láthatta a közönség, aminek érdekessége, hogy minden csapat más-más zenei stílust kapott előzetesen, és ennek megfelelően kellett összeállítaniuk műsorukat.

A Bolyai gimnázium, a Nagy Lajos Gimnázium, a Kereskedelmi és Vendéglátói szakközépiskola, a Horváth Boldizsár szakközépiskola, a Művészeti Szakközépiskola, a Kanizsai Dorottya Gimnázium, a Gépipari szakközépiskola, a Savaria szakközépiskola, a Herman Ottó szakközépiskola és az Élelmiszeripari szakközépiskola diákjai a produkciók után különböző vicces és fejtörő feladatokban mérették meg magukat egymással. Volt bodzapong, fesztiválkvíz, karaoke és beöltözős játék is. Elmondhatjuk, hogy a hangulat a tetőfokára hágott a teremben, a csapatok kiabáltak, a közönség pedig folyamatosan buzdította őket. A csapatok mindent megtettek a győzelemért, a zsűrinek még házi készítésű fesztiválételeket is felszolgáltak.

Az esemény kezdetén tiszteletét tette dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője is, aki láthatóan élvezte a diákok vidám, táncos műsorait.

A nyertesek névsorát pénteken délelőtt olvashatják oldalunkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!