Az ötven évvel ezelőtt végzetteket köszöntötték az egyetemen Szombathelyen (fotókkal frissítve)

Az 50 éve végzett egykori hallgatók több évtizedes példaértékű tanári pályafutásuk elismeréseként aranydiplomát vehettek át.

Az ünnepség elején Nagy János költő, egykori hallgató, aranydiplomás Az Alma Materhez című saját versét adta elő, melyben visszaemlékezett a régmúlt időkre. Ezt követően köszöntőt mondott prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes, aki a vendégekkel együtt örült annak, hogy ezt megélhették. Ahogy ő fogalmazott, ez a sors értékes ajándéka. Az ünneplés mellett emlékeztek is, hiszen az emlékezés éltet, az emlékek erőt adnak.

A galériáért kattintson a képre!

- Amikor néhány hónappal ezelőtt megkeresett Horváth Rezsőné, Kati és dr. Király Istvánné, Ildikó, hogy az 1962-ben végzett tanítók együtt kívánnak emlékezni, elgondolkodtam - mondta az elnök. - Hirtelen mind a hárman elhallgattunk néhány pillanatra. Valóban, tényleg elmúlt már fél évszázad? Igen, az időt nem lehet megállítani. Annak velünk együtt teljesíteni kell kötelességét. Az idő csak úgy szép, ha mi is vagyunk.

1959. szeptember 15-e meghatározó nap volt a szombathelyi felsőoktatás életében. Ez volt mindennek a kezdete. Szerény, de ünnepélyes tanévnyitót tartottak akkor. 64 hallgató kezdte meg munkáját, a tanulást, vágyakkal, elszántsággal, elkötelezett hivatástudattal. Ott voltak az alapítók, a jól felkészült tanárok, akik közül az ünnepségre is eljöttek páran, például Horváth Margit, Lux Ibolya azért, hogy együtt örüljenek és emlékezzenek. Sokan már nem lehettek közöttük, rájuk egy perces néma csenddel emlékeztek.

Az elnök hozzátette: 50 év a világ történetében nem nagy idő. Az emberi élet azonban nem végtelen. Ez meghatározó időszak sorsukban. Kemény tanulás, kemény munka, család. Boldogság, siker és gyakorta sikertelenség. Öröm és bánat. Gyermekek, unokák nevelése. Szakmaszeretet. Tanulók egész generációit tanították, nevelték a tisztességre. Aki pedig más területen dolgozott, az sem szakad el a tanítói hivatástól, mert ahogy az elnök fogalmazott, attól eltávolodni ugyan el lehet, de elszakadni soha. Továbbá nem felejtették el intézményünket, az Alma Matert sem.

Az elnök után az aranydiplomások nevében dr. Karvalics Ferenc öregdiák szólalt meg. Beszédében visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még együtt, tudtuk nélkül írtak történelmet. Felelevenítette a közös pillanatokat, s beszélt az ezt követő évekről is.

- Az idő megállítására érdemes pillanatként éltük meg azt, amikor átvehettük az első diplománkat - folytatta az aranydiplomás. - Most hasonló érzések kerítettek hatalmukba. Történelmi szerencsénk, hogy mi voltunk azok, akik 1959 és 1962 között itt tanulhattunk. Nem tudtuk akkor, hogy fontos dolgok születésének részesei, megteremtői vagyunk. A város büszke volt az új intézményére, mi pedig arra, hogy hallgatók lehettünk. Bár nem alkottunk maradandót, de emlékezeteset igen.

Dr. Karvalics Ferenc hozzátette, hogy nem csupán élményeket kaptak, hanem a tanítás tudását, segítséget a gyermekek tiszteletéhez, egészséges ambíciókat a szakmai előmenetelhez. Továbbá a tanítói szolgálat alázatos hűségét is innen hozták, sokan pedig egy egész életre szóló társukat találták meg.

A beszédet követően az aranydiplomások megerősítették esküjüket, majd átvehették bearanyozódott oklevelüket.