Szombathely

2015.09.25. 09:34

Hogyan tölthetjük fel a mobilunkat bicikliről? - A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium diákjai már tudják

Szombathely - Nemzetközi konferencián vettek részt a Nagy Lajos Gimnázium diákjai. Finta Zsanett fizikatanár mindent tud a hullámokról. Ha Ön azt hitte, a Balaton hullámai a part felé tartanak, tévedett.

Budai Dávid

Bátran kijelenthetjük, hogy napjainkban a fizika tantárgy nem tartozik a diákok kedvencei közé. Ezzel én is így voltam. Már a mágnes vasreszelékekre gyakorolt hatásánál elveszítettem a fonalat, és soha többet nem is találtam meg, igaz, annyira nem is kerestem. Nem mindenki van azonban ezzel így. Így Finta Zsanett sem, aki a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium fizikatanára, és aki a tanítás mellett az ELTE Fizika Doktori Iskolájának hallgatója is. A doktori program velejárója a különféle konferenciákon való részvétel. Augusztusban a gimnázium diákjainak közreműködésével tartott angol nyelvű előadást és kísérlet-bemutatót egy nemzetközi konferencián, amelynek kimagasló sikere volt a hazai és a külföldi hallgatóság körében egyaránt. Az előadás végén a diákok az angolul záporozó vitakérdéseket is a legnagyobb természetességgel és könnyedséggel válaszolták meg.

A csoportképen Valaska Ferdinánd - Finta Zsanett - Németh Attila - Balhási Zalán, Tóth Dávid Csaba - Juhász Gergő. Fotók: Nagy Lajos Gimnázium

Na de akkor lássuk, mi nyűgözte le a sokat próbált fizikusokat! Az előadáson mobiltelefonnal történő gyorsulásmérést mutattak be különböző mozgástípusok esetén. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy például a lemezjátszóra erősített okostelefon mérési adatai alapján végeztek különböző számításokat, amiket -  bizton állíthatom -, földi halandó föl nem foghat. Azonban a kísérletben részt vevő diákok, a 10. osztályos Tóth Dávid Csaba és Juhász Gergő, valamint a 11. évfolyamos Balhási Zalán és Németh Attila nagyon is értették, miről van szó. Annál is inkább, mivel a kísérlettel már idén tavasszal besöpörtek egy díjat a II. Győri Tudományfesztivál – Kísérletbazár rendezvényen, ahol a kémiával és fizikával kapcsolatos kísérleteket mutattak be az ország középiskolái. A diákok már rutinos előadónak számítottak, hiszen tartottak kísérlet bemutatókat a gimnázium nyílt napjain általános iskolások számára. A gimnáziumban kiemelkedő szerepet kap a természettudományok oktatása, így a tehetséggondozó szakkörök mellett a közeljövőben sor kerül egy komplex természettudományos osztály indítására is.

A mobiltelefonos gyorsulásmérés, azonban még korántsem fejezte be hódító útját, hiszen szeptember 25-én a Kutatók éjszakájához kapcsolódó vetélkedőn, a Nyugat-magyarországi Egyetemen és október 3-án Kecskeméten is bemutatják a mérőkísérleteket. A tanárnő két kollégája is nagyban hozzájárult a sikerhez. Kecskés Zoltán és Valaska Ferdinánd sokat segítettek abban, hogy minden kiválóan működjön, például létrejöjjön a kerékpárról történő telefontöltés, ami plusz attrakcióként az előadás része volt a Kísérletbazáron. Finta Zsanett elárulta: ha valaki bicikliről szeretné tölteni a telefonját, akkor nagyon edzett lesz egy idő után, mivel a módszer - finoman szólva - nem nevezhető igazán hatékonynak.

Finta Zsanett szakterülete egyébként a hullámtan kutatása, így alkalmam volt föltenni a világ egyik legszakmaiatlanabb kérdését, miszerint jól látom-e, hogyha a hullámok mindig a part felé tartanak, akkor a tó közepén kell lenni egy olyan pontnak, ahol a hullámok szétválnak. A tanárnő elmagyarázta, hogy hullámok bölcsőjéről nem beszélhetünk, mivel a vízen keletkező hullámok esetén a részecskék mozgása közelítőleg függőleges irányú (egészen pontosan körpályán történik), és a víz nem, csupán a zavar terjed tovább. Később beláttam, nem lehet másként, hiszen ha horizontálisan mozogna a víz, akkor kifolyna a Balatonból.

A mobiltelefonos kísérlet rádöbbentett, ma már nem ugyanaz a fizika, mint az én időmben volt, amikor a legnagyobb látványosság a kicsi kocsik ütközése volt a tanári asztalon. Finta Zsanett elmondta: valóban nagy hangsúlyt kap az oktatásban és a kísérletekben is a modern technika, de egyelőre nem annyira elterjedt, hogy ne lehetne ezen a területen tovább fejlődni. Megtudtam azt is, hogy a sikert aratott mobiltelefonnal történő mérések viszonylag szűz területnek számítanak a fizikatanításban. Ahhoz pedig, hogy egy ilyen kísérlet-bemutató megvalósulhatott, nem volt elegendő az órarendben szereplő heti két tanóra. Hosszú délutánokat kellett áldozniuk a diákoknak arra, hogy a kísérletek ilyen minőségben megvalósulhassanak. Ezek alapján már könnyedén levonhatja mindenki a tanulságot: fizikával foglalkozni csak így érdemes: szenvedéllyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!