Szombathely

2016.05.29. 16:12

Ki nyerte meg az I. Szent Márton Kupát? - Ezeket a feladatokat kellett teljesíteniük a ballonosoknak

Szombathely - A hét végén többször is feltűntek Szombathely egén a hőlégballonok. Az I. Szent Márton Kupa során ötször szálltak fel, majd le a városban.

Vadas Krisztina

Először csütörtök délután találkozhattak az óriási hőlégballonokkal a szombathelyiek. Akkor a Fő térről szálltak fel, ahol a gyermekek is beülhettek pár percre a kosárba. Pénteken már indultak a futamok, reggel hét órakor emelkedtek a magasba először a pilóták a verseny keretében. A péntek esti futam elmaradt: a vihar és a szél miatt nem tudtak útnak indulni a pilóták.

Szombaton és vasárnap minden feladatot teljesítettek a versenyzők.

Összesen tíz hőlégballonos nevezett a versenyre, köztük rutinos versenyzőkkel, többszörös bajnokokkal.

Az I. Szent Márton Kupán dobogóra léphetett a legjobb magyar női versenyző, Becz Rita is: a harmadik helyre repült be. Az ezüstérem Molnár Csaba nyakába került, aki 1990-ben elnyerte az Európa-bajnoki címet.

A Szent Márton Kupa leg-első bajnokaként az őrbottyáni Konecsnyi Jánost köszönthették, aki az újdonsült kupabajnoki cím mellett hatszoros magyar bajnoki címet is magáénak tudhat.

Hidas Sándor, a megmérettetés főszervezője elmondta, hogy a versenyzőknek különböző ügyességi és tájékozódási feladatokban kellett bebizonyítani, mennyire jó pilótái egy hőlégballonnak.

- A legtöbb versenyszám úgynevezett berepülés volt. Ebben a feladatban a verseny-igazgató kijelöl egy célt, és ezt próbálja meg minden pilóta megközelíteni a saját maga által kiválasztott felszállási helyről. Meg kell határozni a stratégiát, de figyelembe kell venni, hogy a szélirány meg is változhat. Itt a közönség is élvezheti a feladatot.

Az elbow versenyszám során az a feladat, hogy a ballonok megtalálják a legnagyobb menetirány-változást. Minél hegyesebb a szög, annál jobb az eredmény. 
A kulcsos feladat során a szervezők egy óriás kulcsot helyeztek el egy oszlop tetején. A versenyzőknek ezt kellett megszereziük, anélkül, hogy leszállnának a földre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!