Szombathely

2015.04.09. 13:57

Szombathely is tiszteleg a hősök emléke előtt - Húsz program szerepel a Nagy Háborús Emlékév programjában

Megemlékezések, kiállítások, konferenciák, emléktúra - húsz program szerepel a Nagy Háborús Emlékév idei rendezvénynaptárában. Folytatódik az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából tavaly megkezdett eseménysorozat - erről tájékoztatták a sajtó képviselőit a Savaria Múzeumban.

- Szombathely is tiszteleg a hősök emléke előtt, el kell mondanunk az ifjúságnak, hogy voltak, akik meghaltak a hazáért, és a háború minden körülmények között bűn - mondta Puskás Tivadar polgármester. Tavaly a háború centenáriuma alkalmából 12 szervezet együttműködésével 23 program valósult meg, idén folyatódik a sorozat.

Fotó: Médiaközpont

A 2015-ös eseményeket a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum szervezi. Ennek megfelelően elsősorban a tudományos kutatások, konferenciák, előadások kerülnek előtérbe. Vig Károly tudományos igazgatóhelyettes a családtörténeti kiállítást, a repülőtér százéves jubileumához kapcsolódó rendezvényeket, a diákok részvételével rendezendő minikonferenciát, a Smidt Múzeum háborús orvosokról szóló tárlatát és a vasvitéz-szobor felállításának századik évfordulójára tervezett ünnepséget emelte ki.

Az I. világháború emlékezete Vas megyében címmel november 19-én kiállítás nyílik. A közgyűjteményben szereplő tárgyak mellett a múzeum szeretné a magántulajdonban lévő emlékekkel is kiegészíteni a tárlat anyagát, ezért gyűjtőakciót hirdetnek a lakosság körében. A világháborúhoz kapcsolódó személyes iratokat, képeslapokat, leveleket, fényképeket, tárgyakat várnak származzon az akár a frontról, akár a hátországból. Feltételezzük, hogy sok ilyen értékes emlék lappang padlásokon, fiókok mélyén - mondta el Tilcsik György, a Vas Megyei Levéltár igazgatója. Az intézmény szívesen venné, ha ezek a tárgyak a közgyűjtemény részeivé válhatnának, ha a tulajdonos ehhez nem járul hozzá, a kiállítás idejére kölcsönkérik, digitális felvételt készítenek a felajánlott darabról, és szükség esetén restaurálják is azt.

Az emlékév idei eseménysorát december 3-án egy tudományos konferencia zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!