2014.11.03. 10:34
A Rába-hídon is lesz térfigyelő kamera
Körmend – Bűnmegelőzési fórumot tartottak a városban. Kiderült, hogy sok az embercsempész, nagy a védendő terület.
Szabó Ferenc alpolgármester köszöntötte az érdeklődőket, hangsúlyozva: legfontosabb feladatuk a megelőzés segítése, amihez összefogják a városban működő társszervezetek munkáját. Bebes István polgármester is hasznosnak nevezte a fórumot, és mindjárt egy friss esetet említett: nemrég a Rába-hídban kárt tett egy munkagép, de az elkövető megkerült. Megelőző jelleggel oda is elhelyeznek egy térfigyelő kamerát. Szendrődi Barnabás rendőrkapitány a határrendészetről szólt. Elmondta: a megyében a legnagyobb az általa vezetett rendőrkapitánysághoz kapcsolódó terület, ötvenezer embert érint. A főutak miatt nagy az átmenő forgalom, a nyugati határszél pedig sok bűnözőt és bűnözésre hajlamos embert vonz. A schengeni belső határvonal 124 kilométere tartozik hozzájuk. Mint mondta, hazánk célország lett a migráció tekintetében, aktívak és nagy nyereséggel dolgoznak az embercsempészek. Mindezen tényezők ellenére Körmenden kezelhető a közbiztonságot veszélyeztető bűnözés.
Nyári-Németh Veronika bűnmegelőzési tanácsadó előadásában pedig arról beszélt, hogy együttműködést szeretne kialakítani a veszélyeztetett korcsoportú gyerekek szüleivel és az iskolákkal is. Ezért tervezik osztályfőnöki órák tartását. Sajnos, egyre több a veszélyeztetett gyermek. Szerencsére a városban jól kiépült védőhálózat van, és ez enyhít a gondokon.