Körmend

2014.12.11. 19:04

Szűréssel az emlőrák ellen

Szombathely - Elkezdődött december elején a körmendi háziorvosi körzetek pácienseinek behívása a mammográfiás szűrésre. Hazánkban és a megyében is több, mint tíz éve végzik már ezt a vizsgálatot a népegészségügyi program keretében.

Markó Petra

A nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése még mindig az emlőrák. A 45 és 65 év közötti, legveszélyeztetettebb korosztályba tartozó hölgyek kétévenként behívót kapnak mammográfiás szűrésre, amit kizárólag a szombathelyi Markusovszky kórház radiológiai osztályán, az úgynevezett fehér épületben végeznek el- tudtuk meg dr. Stánitz Éva megyei tiszti főorvostól.

A vizsgálatról tudni kell, hogy egy speciális, alacsony dózisú röntgensugárral végzik azt, és képes kimutatni a tapintással még nem észlelhető vagyis a tünetekkel még nem rendelkező korai rákmegelőző állapotot. Egy időben felfedezett elváltozás az esetek 90 százalékban gyógyítható, sőt ilyen esetben jó eséllyel elkerülhető az emlőcsonkítással járó műtétek egy része is. Az emlőrák kialakulására egyébként az 50 éves korosztályban van a legnagyobb esély, de fokozott kockázati tényező, ha a családban előfordult már korábban a betegség.

A vizsgálat természetesen teljesen ingyenes és az útiköltséget is a háziorvostól kérhető utazási utalvány ellenében megtéríti a társadalombiztosító. Fájni nem fáj, esetleg egy kis kellemetlen érzéssel jár, de preventív jelleggel ennyit mindenki kibírhat az egészsége érdekében.

2010 novemberében a behívottak megjelenési aránya az egész megyére vonatkozóan 65 százalék volt, szeretnék, ha ez az arány elérné a szombathelyit, ami nem volt évek óta 68 százalék alatt. A tiszti főorvos szerint ennek oka lehet az, hogy vidékről be kell utazni, bár hozzátette a kistelepülésekről a helyi önkormányzat és a tisztiorvosi szolgálat együttműködése nyomán buszos beutazásos lehetőség is biztosított. Vétek lenne a magyar egészségügynek ezt a preventív, megelőző szolgáltatását kihasználatlanul hagyni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!