2016.01.03. 17:48
Kormányzásra készülnek - Bana Tibor országgyűlési képviselő értékelte az elmúlt évet
A 2015-ös esztendő a kormányzati szerepre való felkészülésről szólt a Jobbik számára. Ehhez kapcsolódó feladataik mellett jelentős kihívásokkal is szembesülniük kellett.
- A bevándorlás visszaszorítása érdekében természetesen támogattuk a kormányzati javaslatokat, bár a kép teljességéhez hozzátartozik, hogy mi, jobbikosok már sokkal korábban felhívtuk a figyelmet a bevándorlás és a potenciális terroristák érkezésének veszélyére. E tekintetben tehát konstruktívak voltunk, azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Fidesz tovább működtette velejéig korrupt rendszerét, aminek egyedül egy tiszta erő, a Jobbik vethet véget - kezdte összegzését Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik körmendi választókerületi elnöke.
- 2015 az önkéntesség éve is volt pártunk számára, ennek jegyében az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítottunk a betegek, rászorulók, idősek megsegítésére. Országgyűlési képviselőként fizetésünk tíz százalékát minden hónapban jótékonysági célra ajánlottuk fel, valamint havonta egy napot önkéntes munkával töltöttünk szociális, karitatív vagy kulturális területen. Az év végével azonban nem érnek véget ezek az akcióink - tette hozzá.
Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik körmendi választókerületi elnöke továbbra is tisztességes munkát ígér a választóknak
Fotó: VN-archív
- Számtalan felszólalásom hangzott el az Országgyűlésben az egészségügy egyre romló helyzetével, a kórházak és mentőállomások fejlesztésének szükségességével, a korrupcióval vagy éppen útfejlesztésekkel kapcsolatban. Országos szinten aláírásokat gyűjtöttünk a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása, egy bizonyos sávszélességig ingyenes internet-hozzáférés biztosítása, a bevándorlással szembeni zéró tolerancia alkalmazása és a külpolitikai semlegesség, a béke érdekében. A körmendi választókerületben ahhoz kértük a választópolgárok támogatását, hogy állítsák vissza a körmendi kórház önállóságát és megszüntetett osztályait, köztük a szülészet-nőgyógyászatot. Köszönjük a rengeteg támogató aláírást, nem hagyjuk annyiban ezt a kérdést sem! Határozottan kiálltunk a körmendi és a szentgotthárdi menekülttábor ellen is. Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy a fideszes városvezetők számára fontosabb volt a kormányhoz és pártjukhoz való lojalitás, mint az általuk vezetett településeken élők érdeke - mondta a képviselő.
- Önkormányzati képviselőink is elismerésre méltó munkát végeztek. A megyei közgyűlésben Rába Kálmán és Lábodi Gábor messze a legtöbbször emelték fel szavukat a Vas megyeiek érdekében, ahogy a kőszegi és a szentgotthárdi képviselő-testületben is kiálltak a városukban élőkért. Ugyanígy köszönetet érdemel Balassa Péter szombathelyi, Auer Miklós körmendi, Eiveck Péter sárvári, Pass József rátóti és Berényi-Bilász József halogyi önkormányzati képviselőnk, hiszen ők is mindent megtettek településükért. Nagy Szabolcs gasztonyi polgármesterünk pedig bizonyította, hogy ellenzékből is lehet sikeresen irányítani egy falut.
- Vas megye egyetlen ellenzéki, egyben legaktívabb országgyűlési képviselőjeként ígérem, hogy 2016-ban is folytatom tisztességes, lelkiismeretes, értékelvű parlamenti munkámat, hiszen erre kaptam felhatalmazást a választópolgároktól - zárta mondandóját Bana Tibor.