Körmend

2014.10.08. 18:35

A polgármester nem akar együtt dolgozni az új testülettel

Daraboshegy – Szerda délutánra összehívta a falut a polgármester, Pass Imre, hogy elmondja, mi áll visszalépése mögött. A falu első embere a választás előtti héten jelentette be, hogy visszalép, ami mindenkit meglepett a községben.

Peltzer Géza

Öt órára várta a lakosokat az ifjúságházba Pass Imre. Mintegy kéttucatnyian el is jöttek, hogy megtudják, miért lépett vissza a polgármesterük, aki előzőleg több cikluson keresztül megelégedéssel vezette a falut. A falu első embere láthatóan ideges volt, papírjait rendezgette az ifjúságház teraszán lévő asztalon, míg megteltek a padok emberekkel.

A helyiek hosszan faggatták a visszalépésről a polgármestert, a jelenlegi alpolgármester, Németh Gyula (középen) is feltett kérdéseket. Fotó: Szendi Péter

– Úgy gondolom, van annyi jogom, hogy önállóan eldöntsem, mit tegyek. Harminc éve dolgozom a közért, még tanácstagként kezdtem. Sok jóban, sok rosszban részt vettem, de úgy érzem, hogy most be kell fejeznem, mert így nem tudok tovább dolgozni – kezdte. – Nem akarok senkit szidni, okolni, nem fogom tovább csinálni. Egy-két ember tudja az igazi okot, de a nyilvánosság előtt nem fogok erről beszélni. Szerettem volna még öt évig maradni, de nem. Ennyi.

Hozzátette, nem igaz, hogy senki sem sejtette a faluban, hogy miért lépett vissza.

Az emberek egy ideig némán hallgatták a polgármestert, de amikor az kijelentette, hogy tizenkét évi polgármestersége alatt csak egyetlen egyszer kapott köszönetet a munkájáért, közbevágtak:

– Ezt azért ne mondd Imre, ez nem igaz. Nagyon sokszor megköszöntük például az elszármazottak találkozóját is – vágtak közbe. Majd kiderült, hogy a polgármester számára csak az a köszönetnyilvánítás, ami a nyilvánosság előtt történik, ilyenből pedig szerinte csak egy volt.

Szóvá tette egy hölgy, hogy a médiában előbb jelent meg a lemondás igazi oka, minthogy a polgármester a faluval közölte volna.

– Én csak egyetlen dolgot jelentettem ki, már nem tudom melyik médiának, hogy ezzel a testülettel nem tudok tovább dolgozni – mondta. Rögtön kijavították, hogy azt mondta, nem a testülettel, csupán egy személlyel. Ezt is elismerte a polgármester, hozzátéve, hogy mindenki döntse el, ki az a személy.

Egy férfi azt firtatta, lehetséges-e, hogy valaki vagy valakik nyomást gyakoroltak rá, éreztetve vele, hogy neki itt már nincs sok jövője.

– Ebben van valami – ismerte el Pass Imre. Majd hozzátette, teljesen visszavonul a közélettől, lemond minden tisztségéről, ami a polgármesterséggel járt: a kórház felügyelő bizottsági tagságáról, a szociális kerekasztalban betöltött munkájáról, a kistérségi társulásban sem dolgozik tovább. Végül részletes beszámolót tartott az önkormányzat által végzett munkáról, a falu eredményeiről.

ALIG VAN TÉTJE A VÁLASZTÁSNAK

Daraboshegyen a polgármester visszalépése után képviselőkre lehet csak szavazni vasárnap, s mivel két képviselő indult a két helyért, ők gyakorlatilag már befutóknak érezhetik magukat. Egyikük a jelenlegi alpolgármester, Németh Gyula, a másik jelölt pedig Lebics Zsolt. A jelenleg hivatalban lévő polgármester, Pass Imre a jövő februárban esedékes időszaki helyhatósági választásig tovább viszi az ügyeket, jelentette be a falugyűlésen, akkor azonban teljesen visszavonul a közélettől, és egyéb társadalmi tisztségeiről is lemond.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!