Körmend

2013.01.23. 08:15

Az ügyfélbarát közigazgatásért Körmenden

Körmend - Nagy megtiszteltetés számomra a kinevezés, hiszen az újjászerveződő magyar közigazgatás egyik történelmi eseményének lehetek a közvetlen részese - mondta Gombásné Nardai Ibolya, a körmendi járási hivatal vezetője.

Kozma Gábor

Az új vezető kinevezését 2012. december 17-én vette át Navracsics Tibor Közigazgatási és Igazságügyi minisztertől Budapesten. Akkor így fogalmazott: - Számomra ez a kinevezés és az ezzel járó feladatok óriási kihívást jelentenek. A  több mint 30 éves, közigazgatási területen végzett munkámnak az eredményét is látom benne. Huszonnyolc éven át dolgoztam a körmendi polgármesteri hivatalban, illetve annak jogelődjeiben. Elsősorban hatósági jellegű feladatok (szabálysértés, gyámügy, lakásügy, birtokvédelem, anyakönyv) ellátásban vettem részt mint ügyintéző. Aztán 1994. január 1-jétől különböző szervezeti egységek vezetőjeként ténykedtem, majd 2007. február 1-jétől Körmend Város Önkormányzat képviselő-testülete döntése alapján aljegyzői, 2009. április 9-étől pedig  jegyzői feladatokkal megbízott aljegyzői feladatot láttam el - mondta az új vezető.

Gombásné Nardai Ibolya (balról) az ünnepélyes  járásnyitón. Fotó: Szendi Péter

Gombásné Nardai Ibolya magasra tette a mércét munkatársai előtt is, amikor  kijelentette:  három fontos dolgot tartott és tart jelenleg is kiemelten fontosnak, és ezeket várja el valamennyi munkatársától is. Legfontosabb a  törvényes, részrehajlás nélküli ügyintézés és az, hogy az  ügyirat, az akta mögött mindig lássuk meg az embert. A  ránk bízott munka iránti elkötelezettség legyen példamutatás mások számára is. Röviden összefoglalva nekem ez a hitvallásom is - mondja.

- Óriási a felelősségem és a vezetésemre bízott hivatal felelőssége. Nagyon sok múlik rajtunk annak megítélésében majd, hogy a közigazgatási reform ezen szakaszáról, a járási hivatalok létrehozásáról és működéséről az állampolgároknak, az ügyfeleknek milyen véleménye alakul ki. A körmendi járáshoz összesen 46 település tartozik, melyből kettő város, Körmend és Őriszentpéter. Vas megye járásai közül településszám szerint kvázi a miénk a legnagyobb. A járás területe 615 négyzetkilométer, lakosságszáma 26 ezer 871 fő. Valamennyi körmendi járáshoz tartozó település esetében fontosnak tartom,  hogy egyforma színvonalú szolgáltatást nyújtsunk,  minél közelebb vigyük az ügyintézést az ügyfelekhez. Ezt a szervező munkát végezzük most, amely nagyon sok koordinációval, ismeret megszerzéssel és továbbadással jár. Munkatársaim már felkészültek. Arra  törekszem, hogy  eljussak minden olyan településre, ahol ügysegédek dolgoznak - mondta el a hivatal vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!