Körmend

2014.06.03. 15:50

Fazekasság modern köntösben

Körmend - Pénteken a kastély kiállítótermében gyűltek össze a 19. országos fazekaspályázat résztvevői, a beérkezett alkotásokból pedig tárlat is nyílt.

Bajdó Bettina

A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya, a város önkormányzata, valamint a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár közös szervezésében 19. alkalommal gyűltek össze az ország fazekasai, hogy munkáikat megmérettessék és a közönségnek is megmutassák. Az országos pályázat eredményhirdetésének háromévente választanak a szervezők vidéki helyszínt, Körmend immár harmadszor vívta ki ezt a megtiszteltetést. A rendezvénynek a kastély kiállítóterme adott otthont, ahol Bebes István polgármester köszöntötte a megjelenteket.

A korábban meghirdetett pályázat célja az volt, hogy ápolják a népi fazekasság hagyományait, megőrizzék a nagy múltú fazekasközpontok tárgyi művészetét, mindezt továbbfejlesszék, s a mai lakáskultúrába beillesszék. A pályázat témájaként egy mai éléskamra kerámiáját jelölték meg a kiírók. A zsűri által kiválasztott alkotásokból és a helyi múzeum anyagából kiállítás is nyílt, a nyitóünnepségen a mesterség fontosságát V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár hangsúlyozta. Ezt követően a pályázatokat Csupor István, a Néprajzi Múzeum etnográfusa értékelte. Pölös Andrea, a Hagyományok Háza muzeológusa elmondta, hogy az idei nagydíjat Farkas Gábor békéscsabai fazekasnak ítélték oda. Két első helyezett lett: Falusiné Terjék Évának és Czibor Imrének (utóbbinak Pajtár Annamária által díszített) a munkáit választották ki. A második helyen Hadikfalvi Andrea, Szénási János és Fazekas Ferenc, a harmadikon Bangó Alíz, Forró István és Szűcs Imre végzett. A Hagyományok Háza különdíjait Madár Helga, Donkóné Angyal Kornélia, Szente Krisztina és Tóth László kapták. A város önkormányzatának különdíját Farkas Gábor kapta, a kulturális központ különdíját, vagyis az önálló kiállítás lehetőségét pedig Fazekas Ferenc nádudvari fazekasnak ítélték oda a bírák. A mester 2015-ben mutathatja be munkáit.

A tárlat augusztus 10-ig látható Körmenden, aztán Budapestre, a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeumba kerül, ahol népi szőttesekkel kiegészítve decembertől látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!