Körmend

2014.10.06. 13:17

Fiatalság, vágy: KASZT-premier

Mitől jó egy amatőr társulat? Miért jön be minden poén és még csak erőlködni sem kell? Van válasz.

Kozma Gábor

Nemrég újabb bemutatót tartott a Körmenden igen népszerű társulat, a KASZT (Körmendi Alternatív Színjátszó Társaság), amelynek egyik fő vonzereje éppen az őszintesége, nyíltsága, profizmussal kevert naivitása. Fiatal színjátszókról van szó, akiknek ugyancsak jól álla szerelmes darab, a vágy és persze a győzelem,a beteljesülés. Nos, a bemutatott darab, a John Tucker hadművelet, nagyon is alkalmas volt a fentiek igazolására.

– Amikor megpillantottuk a szemtelenül fiatal Papp Virágot, már egyből tudtuk, hogy Kate szerepe neki lett kitalálva – fogalmazott az egyik szereplő, aki szerint a bájos, fiatal hölgy remekül helyt állt a színpadon.

– Büszkék vagyunk rá, hogy társulatunkhoz tartozik – hangzott el többektől is a társulat szeptemberi bemutatója után. A csapat láthatóan élvezettel játszotta el a modern, fiataloknak szóló darabot. A főszerepre, John Tucker szerepére a Tejbegrízből már jól ismert Kovács Zalánt kérték fel, a művet Jóna Andrea rendezte. Aki megemlítette, hogy mindig öröm lelkes és tehetséges fiatalokkal együtt dolgozni.

– A többi között sokat segített a próbák alkalmából Pataki Péter, Szemenyei Ákos és Molnár László – hallottuk. Amint azt az egyik szereplő, Orbán Cintia – aki a rendező lánya – elmondta, az alaptörténet egy tinédzser lányról, Kate-ről szól, aki elvált édesanyja, Lori zátonyra futott kapcsolatai miatt kénytelen korábban megszokott iskolájából egy másikba sodródni. Aztán Lori végre talál magának egy megbízhatónak tűnő prédát és egy békés amerikai városkában telepednek le. Itt Kate megismerkedik John Tuckerrel, a középiskola híres szívtiprójával. Az ügyeletes szépfiú három csinibabának is csapja a szelet, ami természetesen Kate-nek is feltűnik...

A KASZT 2004-től működik, számos meghívásuk volt és van. A fesztiválokon több arany és ezüstminősítést szereztek. A társulat erősségei közé tartozik, hogy a kisgyerekektől a nyugdíjasokig minden korosztály részt vehet a munkájában. Ez pedig szélesíti a játszható művek skáláját. A mostani bemutató után is hosszan és joggal szólt a vastaps.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!