Körmend

2017.07.10. 16:25

Népszerű a Vadászlak - Folytatódnak a turisztikai célú fejlesztések Körmenden

A nyár bővelkedik programokban, ilyenkor a város több ezer látogatót fogad. A turizmus további és tartós fellendítése várospolitikai cél.

Kozma Gábor

Nem véletlen az idei, a szokottnál is erősebb kulturális felhozatal, mivel a város vezetése egyértelműen megcélozta a turizmus fellendítését. Erről nemcsak a képviselő-testületi üléseken volt és van egyre többször szó, hanem a civil közösségekben is. Bebes István polgármester rendszeresen egyeztet, vesz részt a fórumokon, tárgyal a szakmai szervezetekkel. - Városunknak kiválóak az adottságai, az elmúlt években nagy fejlődést értünk el. Kiépült a Batthyány Örökségközpont, lesz pénz a főépület rekonstrukciójára, szebb lett a Várkert. Külön kiemelném a Vadászlakot, amely jó példa arra, miként lehet megmenteni egy, a városlakók számára fontos régi értéket. De már előtte is tettünk a turizmusért, mégpedig az infrastrukturális fejlesztésekkel. Több kilométernyi kerékpárút, modern csatornahálózat épült, számos utat, utcát tettünk rendbe. Pályázatok útján sikerült pénzt szerezni nívós nagyrendezvényekre, kiállításokra, bemutatókra. Azt hiszem, aki nyáron a városban marad, annak sem kell unatkoznia - mondta a polgármester. Kifejtette: a turisztikai célú fejlesztések folytatódnak. - Új szálloda és fürdő épült, ezzel egy eddig hiányzó vendégkört sikerült a városba hozni. A Zöld város program keretében egy új szabadidőpark létesül. Tovább szépülhet a Rába-part, épülhet az új sportliget. Ha idevesszük az új városi sportcsarnokot, a sportpálya világításának kiépítését, számolhatunk a sportturizmus fellendülésével is - hallottuk.

Igazán funkcióra talált a nemrég még romos, várkerti Vadászlak. A múzeumok éjszakáján az egyik leglátogatottabb helyszínnek bizonyult a 370 millióért felújított épületegyüttes. Több százan tekintették meg, és nívós koncerteket is tartottak az előterében
Fotó: Jámbori Tamás

A nyár eddigi részére sem lehetett panasz, több ezren voltak kíváncsiak a főtéri koncertekre és a múzeumok éjszakájára. Igazi kuriózum is akadt: a Tbiliszi Állami Zenés és Drámai Színház Grúziából Shakespeare klasszikusát, a Macbethet vitte színre. A nem mindennapi előadást Giorgi Ghkhaidze rendezte, New York, London, Barcelona, Moszkva színházai után a világban tett turnét Magyarországon, Körmenden fejezték be. A nézők nehezen eszméltek a misztikummal teli produkció után, hogy aztán hosszan tapsoljanak az extrém díszletben fellépő művészeknek. Hatalmas sikert aratott a felújított Vadászlak, ahol a Soproni Vadászkürtösök mutatkoztak be. A vetítőteremben maratoni filmnézést szerveztek, a Körmendről készült kisfilmeket tekinthették meg az érdeklődők. Egyebek között a város régi házait, erődítéseit, a Batthyányak évszázadait, valamint A körmendi szobrok és emléktáblák című összeállításokat. Az éjjeli programok között népszerű volt az óránkénti tárlatvezetés és a múzeumi kiállítások megtekintése. A kulturális programok sorát a várkerti szerenád zárta, Tangl József és barátai hangulatos kiskoncertet adtak a Vadászlak teraszán. A megújult épülettel kapcsolatban jó hír, hogy július 4-étől nyitva tart, mindennap 10-18 óra között, hétfő kivételével. Így a benne lévő természettudományi és vadászati anyag mindenkinek elérhetővé válik.

KEDDTŐL ALTERÁBA

A körmendi nagyrendezvényeknek már korábban híre ment, hogy csak a tűzijátékos, csónakfelvonulásos, Rába menti új kenyér ünnepére utaljunk. Ehhez mostanság három újabb program is felzárkózott, ezek szintén ezreket mozgatnak meg, és a helyi turizmus zászlóvivőivé váltak. Az egyik az Európa Napok, amely álló héten át kínál nevéhez méltó rendezvényeket, a másik a Városünnep, amely nemzetközi kitekintésű. A harmadik pedig a kedden elstartoló AlteRába rockfesztivál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!