Körmend

2015.09.30. 16:17

Új bicikliút lesz

Körmend - A 8-as főút mentén, két ütemben készül kerékpárút. Megkezdődött az építkezés és november végén zárulnak a munkálatok.

Bakos Ágnes

Pályázati forrásból finanszírozza Körmend város önkormányzata a hiánypótló fejlesztést. Biztonságosabb lesz a közlekedés, hiszen a város belterületén, a 8-as főút mentén készül bicikliút.

- Ezzel végre tovább folytathatjuk azt az építkezést, amelynek célja a nyugati városrészek kerékpárúttal történő összekapcsolása a város központjával - mondta el Bebes István, Körmend város polgármestere.



Balogh Róbert már az új kerékpárút kialakításán dolgozik

Fotó: Szendi Péter

Első ütemben a Nefelejcs utcától a vasúti átjárón túli szakaszig épül meg a kerékpárút, önkormányzati beruházásban. A második szakaszban egészen a horvátnádaljai városrészhez tartozó Teleki utcáig lesz kész az út, azt a Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás finanszírozza.

2,5 méter, valamint 3,75 méter széles lesz az új út, amelyet 400 millió forintból építenek ki. Az építkezés miatt a polgármester türelmet kér.

- Mivel a projektnek 2015. november végéig le kell zárulnia, minél hamarabb neki kellett látnunk az építkezésnek. Ezúton kérem a város lakóinak és a beruházás által érintett területek használóinak a türelmét és a szíves megértését - fogalmazott Bebes István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!