2006.08.08. 02:29
A Falco elkezdte
Szombathely (tg) - Megkezdte a felkészülést a 2006/2007-es kosárlabda-bajnokságra a Falco KC együttese. A csapat az új sportcsarnokban tréningezik.
- A múlt héten átmozgató jelleggel már minden játékos edzett, ki a kerettel, ki egyénileg, a hivatalos felkészülést azonban hétfőn kezdtük - fogalmazott Váradi Attila, a Falco KC trénere. - Három megerőltető hét áll a fiúk előtt. Minden héten három szabadtéri futóedzést, három konditermi foglalkozást és hat labdás tréninget tervezünk. A felkészülés negyedik hetében változik a program, elhagy- juk a futásokat, és nagyobb hangsúlyt fektetünk az erőnlétre, valamint a labdás gyakorlatokra. Ekkor kezdünk bele az edzőmecsekbe is. Sajnos a keretünk nem teljes. Feigl Imre injekciókúrára jár, hamarosan eldől, hogy mennyire terhelhető a sérült tér- de. Szabó Zsolt egyéni edzéseket végez, egy idegbecsípődés következményeként ugyanis egyik lába napokig zsibbadt. Ugyancsak rehabilitációs tréninget végez a térdműtét után lábadozó Váradi Kornél - egyelőre úgy tűnik, hogy a beavatkozás jól sikerült. Új légiósunk, David Fisher csak a hónap végén csatlakozik a csapathoz. A másik kettő, centerposztra, illetve mezőnybe kiszemelt külföldi személyéről még nem született döntés. Kiszemeltjeink már vannak, a tárgyalások zajlanak, reményeim szerint mielőbb pont ke- rül az ügy végére, és az új fi- úk időben csatlakozhatnak hozzánk.
A Falco az új sportcsarnokban kezdte a felkészülést, és nemcsak a játékosok, hanem a klubiroda is átköltözött az új létesítménybe.
- Továbbra sincs aláírt szerződés a klub és a csarnokot üzemeltető Unihall Kft. között - tudtuk meg Gráczer György ügyvezetőtől. - Ugyanakkor a cég helyi vezetőinek együttműködési szándékát jelzi, hogy aláírt szerződés nélkül is beköltözhetett a csapat az új csarnokba. A klubiroda is áttelepült, még dobozokban vannak az irataink, de lassan azért belakjuk a számunkra kijelölt két új helyiséget. A megegyezés egyelőre a felkészülési időszakra szól, de reményeink szerint sikerül kompromisszumot kötnünk a folytatást, vagyis a bajnokságot illetően is. Mi mindenesetre az új csarnokban képzeljük el a jövőnket.
Pankár Tibor élő szerződését - akárcsak korábban a kapitány, Kálmán László kontraktusával megtették - szeretné módosítani, eredménycentrikusabbá tenni a klub. Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy egyezség még nem született, de az álláspontok közeledtek egymáshoz.