2006.08.03. 02:28
Lemondott az MKOSZ-elnök
Budapest (mti) - Bartha Ferenc lemondásával elnök nélkül maradt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) ügyvezető jelleggel működő, régi vezetősége.
A két hónappal ezelőtti tisztújító közgyűlésen a sportág elöljárói Németh Lászlót választották meg elnökké a másfél évtizeden át irányító Bartha Ferenc helyébe. Az új vezető mellé még aznap négy elnökségi tagot választott meg a testület. A grémium azonban nem tudta elkezdeni az érdemi munkát, mert nem sokkal később a korábbi vezetők közül valaki - törvénysértésre hivatkozva - beadványban támadta meg a határozatot. A Fővárosi Bíróság június elején felfüggesztette az eljárást az új elnökség bejegyzéséről, így a pereskedés végéig a régi testület vette vissza a hatalmat. Ennek keddi ülésén jelentette be Bartha Ferenc a lemondását, így egy visszarendeződés esetén sem ő irányítaná tovább a sportágat. A tervek szerint szeptember 29-én kerülhet sor az alapszabály-módosító közgyűlésre, és ha az sikeres lesz, október végén jöhet az újabb tisztújítás. A férfi bajnokság várhatóan október14-én rajtol.