2006.09.25. 02:28
Lengyel diadallal zárult
Körmend - A lengyel Znich Jaroslaw már a második napon biztosította győzelmét a II. Mogyorósy Szilárd-emléktornán, amelyen a házigazdák végeztek másodikként, megelőzve a ZTE-t és a Fürstenfeldet.
A szombati feszült hangulatú találkozón a lengyelek kemény, néhol durva védekezése nem ízlett a Rába-partiaknak, akik közül többen, így Ferencz, Trummer, Máté és Leslie is kisebb sérülést szenvedtek. Másnap - a combsérülés miatt egész tornát kihagyó Fodor Gergő mellett - Trummer Rudolf sem léphetett pályára, ám nélkülük is biztosan verte a Zalaegerszeget Sabáli Balázs együttese. A három összecsapás néhány kérdésre is választ adott: az amerikai Derrick Franklintől elköszöntek, légiós erőcsatárt továbbra is keresnek, de David Pryby- szewskit tovább tesztelik.
- Franklin ugyan jól védőlepattanózott, de vannak technikai hiányosságai, és fejben sem olyan, amilyen játékost szeretnénk. Tőle elköszöntünk. Przybyszewski sokkal fogékonyabb, több fantázia van benne, azzal együtt, hogy védekezésben még nem kellően agresszív, és nem mozog annyira otthonosan a körtén belül sem. Utóbbinak az az oka, hogy Amerikában négyest játszott, időre van szüksége, hogy megszokja az új posztot. A védekezésünkkel alapvetően nem volt probléma, jellemző és érthető, hogy ebben a játékelemben akkor voltunk a leghatékonyabbak, amikor az egymást már is- merő fiúk voltak a pályán. A támadásokat kicsit beáldoztuk annak érdekében, hogy tiszta képet kaphassunk a próbajátékosokról. Összességében nem volt rossz a produkció, főleg a fiatalokkal lehettem elégedett - vont mérleget a vezetőedző.
A Lami-Véd-Körmend a hét második felétől a Göcsej-kupán szerepel. A címvédő piros-feketék első csoportmeccsüket csütörtökön 18 órától a Somogyi iskolában játsszák a bosnyák Zenicával. Pénteken 20 órától Egerszegen a Dombóvár, szombaton 14.45-től pedig a Kaposvár lesz az ellenfelük.
Lami-Véd-Körmend-Znich Jaroslaw 74:76 (19:18, 20:17, 12:13, 23:28). - Körmend, 300 néző, vezette: Bodnár, Török, Jakab.
Körmend: Leslie 10/6, Ferencz 11/6, Trummer 14/12, Franklin 5, Przybyszewski 4, Csere: Máté 3/3, Mujanovics 7/6, Vavra 8. Edző: Sabáli Balázs.
Znich Jaroslaw: Fortuna 2, Kordas 9/6, Luszczewski 14/9, Gittens 14, Majevski 10. Csere: Sulowski 10/6, Mikolajko 4, Miller 6/6, Przewrocki 5/3, G. Szczocka -, P. Szczocka 2. Edző: Stanislav Gierczak.
Lami-Véd-Körmend-Zalakerámia ZTE KK 77:62 (27:11, 24:13, 17:20, 9:18). - Körmend, 400 néző, vezette: Hartyáni, Pálla, Jakab.
Körmend: Leslie 12/3, Ferencz 11/3, Kutasi 7/3, Mujanovics 10/3, Przybyszewski 6. Csere: Máté 4, Franklin 13, Tóth G. 3/3, Szlávik T. -, Vavra 11.
Zalaegerszeg: Simon L. 8, Gáspár 9/3, Miskovic 9/3, Bell 22, Keresztes 12. Csere: Kováts 2, Hoffmann -, Baki -, Vertetics -, Tóth Á. -. Edző: Nikola Lazic.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 14:5. 15. perc: 41:16. 26. perc: 61:29. 34. perc: 69:56.
Kipontozódott: Miskovic a 39. percben.
További eredmények: ZTE-Fürstenfeld 88:80. - Ld.: Bell 46/12, Miskovic 17/6, ill. Messiah 25/3, Stegnjaic 21/9, Fürstenfeld-Znich Jaroslaw 62:70. - Ld.: Messiah 12, McNeil 10/6, ill. Luszczewski 13, Kordas 11.
A II. Mogyorósy Szilárd emléktorna végeredménye: 1. Znich Jaroslaw Sokolow, 2. Lami-Véd-Körmend, 3. Zalakerámia ZTE KK, 4. Fürstenfeld Panthers.
Különdíjak. A legértékesebb játékos, egyben a pontkirály: Rashad Bell (ZTE) 120 IBM-mel és 104 ponttal. Legjobb védő: Malvett McDonald (Fürstenfeld). Legjobb hazai kosaras: Chauncey Leslie.