2007.02.10. 03:29
Falco: nehéz, de nem lehetetlen
Szombathely (tg) - Régi-új játékosa, Gráczer Zsolt segítségével próbálja meg ledolgozni Pécs elleni 14 pontos hátrányát a ma 18 órakor kezdődő kupavisszavágón a Falco KC Szombathely.
- Gráczer Zsolttal az idény végéig szóló szerződést kötöttünk - tudtuk meg a legfontosabb információt Gráczer Györgytől, a Falco KC Szombathely ügyvezetőjétől. - Zsolt szerződtetése Váradi Kornél sérülése miatt vált szükségessé, úgy gondoljuk, segítségére lehet a csapatnak. A centergondjainkat egyelőre nem sikerült enyhíteni, de dolgozunk a problémán.
- Ezt az idényt Nyíregyházán kezdtem, tavaly pedig Kaposváron játszottam - mondta a Körmendről induló, majd négy esztendőt Falco-mezben töltő Gráczer Zsolt, aki Szombathelyről azért távozott, mert nem hosszabbítottak vele szerződést. - Nyíregyházán családi okokra hivatkozva, amikről nem szeretnék beszélni, kértem a szerződésem felbontását - ekkor jött a Falco ajánlata. Örömmel tértem vissza, ismerem a csapat zömét, Szekulovics mesterrel is dolgoztam együtt. Remélem, sikerül bizonyítanom, hogy Szombathelyen hosszú távon is számolhatnak velem.
Szükség is lesz Gráczer Zsolt segítségére, hiszen igencsak nehéz helyzetből várja a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját a Falco KC: a PVSK hazai pályán 14 pontos előnyt harcolt ki (87:73). Úgy tűnik, hogy az idén a Pécs lett a szombathelyiek mumusa, hiszen most a kupában, korábban pedig a bajnokságban kétszer is borsot törtek Kálmánék orra alá a baranyaiak. Persze a hátrány nem ledolgozhatatlan.
- Az eredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét - fogalmazott Szrecsko Szekulovics, a Falco trénere. - Az igaz, hogy nagyon rosszul kezdtünk, azonban felálltunk a padlóról, és nyílttá tettük a mérkőzést. Az utolsó pillanatokban azonban két tripla is behullott a kosarunkban, így alakult ki a 14 pontos különbség. Tulajdonképen hat emberrel játszottuk végig a mérkőzést, a fiúk elfáradtak, én ennek a számlájára írom, hogy a végén figyelmetlenek voltunk. Nem kosárlabdáztunk rosszul, de a védekezésünkön még bőven akad javítanivaló. Nem adjuk fel, agresszívan fogunk kosárlabdázni. Nemcsak a győzelemre hajtunk, hanem a továbbjutást is ki akarjuk csikarni. Gráczer érkezésével kicsit könnyebb helyzetbe kerültem, bővült a keretünk. Frazier a bokáját fájlalja, kihagyott egy edzést, de számítok a játékára. Mindenki tisztában van azzal, hogy nehéz a dolgunk, de azzal is, hogy nem megoldhatatlan feladat vár ránk.
A kupameccsen a jegypénztárakban a drukkerek három hazai mérkőzésre (Kaposvár, Körmend, ZTE) szóló jegyet, úgynevezett kisbérletet vásárolhatnak. A felső lelátóra érvényes, nem helyre szóló jegy 3600, az alsó karéjba érvényes, helyre szóló tikett pedig 4200 forintba kerül. Érdemes kiváltani a kisbérletet, mert a Körmend-meccsen emelt jegyárak lesznek.