2007.02.09. 03:28
Minimális a hátrány
Sopron - A körmendi kosárlabdacsapat ugyan 91:88-ra kikapott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán Sopronban, ám a szombati visszavágón ez a hátrány ledolgozható.
Pontatlan hárompontosokkal kezdett a Körmend. Az ötödik próbálkozás után Vavra törte meg a triplacsendet, szükség is volt rá, hiszen 8 perc után már 9 ponttal vezettek a sÖrdögök (22:13). A negyed végére három pontra zárkózott a vendégcsapat, de a lendület csak átmenetinek bizonyult. A hazaiaknál Strnad, Carberry és Krstanovic alaposan belőtte magát, előbbi a szünetig 18 pontot szorgoskodott össze, négy triplával. A vendégeknél csak Leslie érte el a 10 pontot, ráadásul feltűnően idegesek voltak a körmendi játékosok. Kutasi is reklamált a hazaiak kemény védekezése miatt, majd a félidei dudaszó után Fodor Márton vonta kérdőre Hartyáni játékvezetőt egy elmaradt ítélet miatt, ezért egy technikait kapott - már a holtidőben.
Rendhagyó volt hát a második félidő kezdete. Soproni büntetőkkel és hazai támadással indult a 3. negyed. Hét perc alatt az addigi legnagyobb különbség alakult ki, 66:53-ra vezetett a Sopron. Ám ekkor Vavra még rátett egy lapáttal addig is remek teljesítményére, és az eredményes lepattanózás mellett belehúzott a pontgyártásba is. Amikor Fodor Márton is belelendült, akkor 9 perccel a vége előtt már a Körmendnél volt az előny. A hazaiak fordítottak, de ez sem vette el a körmendiek kedvét, és négy perccel a vége előtt már hatpontos vendégelőnyt mutatott a tábla. A végén néhány hiba csúszott a Körmend játékába, Carberry is remekelt - ebből hárompontos hazai siker lett.
Sterbencz László: - Ma nem csillogott úgy a játékunk, mint az Albacomp ellen, de jó meccset sikerült játszanunk.
Sabáli Balázs: - Úgy érzem, benne volt a játékosok fejében, hogy van még egy visszavágó, de pozitívum, hogy hatan dobtak nálunk 10 pont fölött.Csupán három pont a soproniak kupaelőnye