Kosárlabda

2007.04.10. 02:29

Falco: óriási bravúr!

Szolnok - Óriási bravúrgyőzelemmel tért haza a Falco KC a listavezető Szolnoki Olaj otthonából. A szombathelyi kosarasok okozták a forduló meglepetését.

Varga Csaba

A fordulást követően is-mét Borszéki dobott triplát, továbbra is araszolt az Olaj előre, ám csak megközelíteni tudta vetélytársát. A 25. percben Cziczás hármasával 46:47-re alakult az állás, ám újra feléledt Frazier, aki pillanatok alatt nyolc pontot dobott, majd Gráczer is bevágott egy hármast. Így szinte újra kezdhette a felzárkózást a közönsége által támogatott Olaj. Az utolsó felvonásban sem tudott a vendégek zónájával mit kezdeni a szolnoki legénység, kimaradtak a dobások, és a lepattanókat is a sárga-feketék szerezték meg, akik 39:19(!) arányban bizonyultak jobbnak a lepattanó-csatában. Négy perccel a lefújás előtt újra hat pont távolságra, 57:63-ra felzárkózott az Olaj, de előbb Kálmán, majd Gráczer is dobott egy-egy demoralizáló triplát, és ezzel el is dőlt a mérkőzés a kifejezetten jól játszó vasiak javára.

Pór Péter: - Sopronban megpróbáljuk megragadni az utolsó esélyt, hogy egész éves teljesítményünk ne vesszen kárba.

Szrecsko Szekulovics: - Óriási győzelmet arattunk az egyik legjobb csapat ellen, amelyik ezúttal nem tudott mit kezdeni a zónavédekezésünkkel.Szolnoki Olaj KK-Falco KC-Szombathely 69:83 (13:22, 17:18, 18:15, 21:28). - Szolnok, 2500 néző, NB I. A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, vezette: Benczur, Hegedűs, Frányó.

Szolnok: Kelley 10, Cziczás 5/3, HOLLINS 22/3, Jurkunas 2, Frana 6. Csere: Sabaliauskas 11/6, Fülöp, Molnár A. 9/6, Haraz 4. Edző: Pór Péter.

Falco: KÁLMÁN 15/3, FRAZIER 28/3, Pankár 9, Wiley 6/3, Alekszejev 2. Csere: BORSZÉKI 11/9, GRÁCZER 12/6, Szabó Zs.-, Feigl-. Edző: Szrecsko Szekulovics.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 7:6. 8. perc: 11:20. 15. perc: 21:27. 18. perc: 27:32. 25. perc: 43:47. 35. perc: 55:63. 38. perc: 64:74.

Kipontozódott: Alekszejev a 36., Molnár a 39., Sabaliauskas a 40. percben.

1. Szolnok251871918-1679.860
2. Atomerőmű251871997-17570.860
3. Albacomp251692090-2010.820
4. PVSK251692059-1992.820
5. ZTE2515101996-1887.800
6. Körmend2515101872-1747.800
7. Falco2515102052-1954.800
8. Nyíregyháza2513121997-1934.760
9. Univer2512132001-2045.740
10. Kaposvár2512131868-1848.720
11. Dombóvár259162174-2210.680
12. Sopron258172034-2117.660
13. Vásárhely255201912-2148.600
14. Debrecen253221545-2187.520
A Debrecentől 2, a Kaposvártól 1 pont levonva

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!