Kosárlabda

2007.06.02. 02:29

Negyedik a Falco KC

Pécs - A PVSK együttesének sikerével zárult a bronzcsata - a Falco ugyanis 90:75-re kikapott a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen. A sárga-feketék így a negyedik helyen fejezték be a bajnokságot.

Tóth Gábor

Akárcsak az előző két meccsen, ezúttal is két ideges csapat lépett pályára. Ezt mutatja, hogy az első percekben mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek. Will Tamás gyötörte a pécsiek válogatott irányítóját, Simon Balázst, Frazier pedig a tőle megszokott módon termelte a pontokat - egy duplával, egy triplával nyitott (3. perc: 4:9). A Falco három-négypontos vezetésre tett szert. A drukkerek a Simon-Frazier duó párbaját láthatták, mindkét irányító elég jól célzott. A Pécs keményen küzdött, előbb kiegyenlített, majd egy-két pillanatra a vezetést is átvette. De a Falco is harciasan játszott, így nagy küzdelemben 3 pontos szombathelyi előnnyel zárult az első 10 perc. Nehezítette Szekulovics mester dolgát, hogy Szabó Zsolt a 9. percben már három hibánál járt, aztán a második negyed elején begyűjtötte a negyediket is, rögtön leült a kispadra. Mindkét csapat gyengén dobott, sok helyzet kimaradt. A Falco valamivel többet hibázott a palánk alatt, több labdát adott el, ezt kihasználva a hazaiak gyors leindításokból egyre több pontot szereztek. Szekulovics mester a 14. percben kénytelen volt időt kérni (30:27). Azonban nem tudta felrázni tanítványait, a PVSK egyre többször rohant át a Falcón. Sőt, a hazaiak számolatlanul szórhatták a büntetőket, és Lapovnak is sok mindent megengedtek a játékvezetők. Mindezek ellenére a vendégek becsülettel küzdöttek, és ha az előnyt visszavenni nem is tudták, tartották a lépést a hazaiakkal (20. perc: 43:39).

Fordulás után a hazai pálya minden előnyét élvező PVSK megpróbálta gyorsan lerendezni a mérkőzést. A furcsa játékvezetői ítéletek Szrecsko Szekulovicsot is kihozták a sodrából: dühében a nézőtérre öklözött egy labdát, a jutalma egy technikai lett. A szombathelyiek Wiley tripláival egy ideig tartották a lépést (25. perc: 51:47), de a Pécs egyre jobban belelendült, Lapov és Alekszics is belőtte magát, így szép lassan 10 pont fölé nőtt a hazaiak előnye (28. perc: 63:52). Érezhető volt, ha a Falco nem rázza meg magát, elúszik a bronzérem. A szombathelyiek gyengélkedéséhez az is nagyban hozzájárult, hogy Fraziert kikapcsolták a játékból, az irányító csupán 2 pontot jegyzett ebben a játékrészben (30. perc: 66:54). Az utolsó etapban próbálkozott becsülettel a Falco, hátrányán azonban nem tudott faragni, biztosan tartotta 8-10 pont körüli előnyét az ekkor már nagyon higgadtan játszó hazai csapat (38. perc: 80:72). A végjátékban már mindkét edző szinte az összes játékosának lehetőséget adott, hiszen a csata már korábban eldőlt.

A Falco becsülettel küzdött, de a bronzérem végül a pécsi játékosok nyakába került. Az alapszakaszt a hetedik helyen záró sárga-feketék a rájátszás után végül a negyedik helyet szerezték meg.

Völgyi Péter: - Örülök, hogy a Magyar Kupa bronzérem mellé a bajnoki bronzot is megszereztük. Elégedett vagyok, hiszen eredményes évet zárt a pécsi férfi kosárlabda. Gratulálok a Falcónak is, nehéz ellenfél volt.

Szrecsko Szekulovics: - Köszönöm a szurkolóinknak, hogy egész évben kitartottak mellettünk, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült őket a bronzéremmel megjutalmazni. Sajnos volt néhány figyelmetlen periódusunk a mai mérkőzésen, valamint a játékvezetők is a hazaiakat támogatták. Kálmán Laci nélkül különösen nehéz volt megvívni a bronzcsatát, de úgy érzem, mindhárom mérkőzésen helytálltunk. A szezon elején valószínűleg mindenki elégedett lett volna a negyedik hellyel, most azonban kicsit csalódott vagyok.

Pankár Tibor: - Nagyon csalódott vagyok, az utolsó pillanatig abban bíztam, hogy bronzéremmel zárjuk a szezont. Köszönöm a szurkolóknak a támogatást, remélem, hogy jövőre több örömet szerezhetünk nekik. Azt hiszem, jó úton járunk, a csapatunk fejlődőképes, remélem, a következő szezonban valamilyen színű érmet begyűjtünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!