Kosárlabda

2007.08.13. 02:27

Kosárlabda a Fő téren

Körmend (tg) - Remekül sikerült a XIV. Körmendi Streetball Fesztivál. A város Fő terén felfestett pályákon - különböző kategóriákban - 126 csapat hódolt az utcai kosárlabda szenvedélyének.

Tóth Gábor

Czvitkovics Gyula alpolgármester megnyitója után - szombaton reggel - elözönlötték a streetballpályákat a résztvevők. Az idei rendezvényen 19 pályán 126 csapat tette próbára a tudását - három együttes különböző okok miatt nem érkezett meg. Úgy látszik, hogy az utcai kosárlabda óriási népszerűségnek örvend Magyarországon, mert nemcsak a Dunántúlról, hanem például Debrecenből és Budapestről is érkeztek csapatok Körmendre. A szervezők kulturális programokkal, sportbemutatókkal szórakoztatták a negyérdeműt, és bárki próbára tehette magát a különböző dobóversenyeken. A rendezők becslései szerint egyébként két-háromezer kosárlabdabarát volt kíváncsi a streetballfesztiválra. Az időjárás kicsit megtréfálta a versenyzőket, hiszen kétszer is kisebb zivatar áztatta el a pályákat. Ám az eső csak annyiban okozott problémát, hogy a csúszós pályák miatt elmaradt a zsákolóverseny.

- Remekül sikerült az idei rendezvény - értékelt a városi sportreferens, Baranyai Sán- dor. - Sok csapat nevezett, sok érdeklődőt vonzott a fesztivál. Igazi kosárlabdaünnep részesei lehettek az érdeklődők. A fővárosi főszervezői, licenctulajdonosi stáb a legjobb vidéki rendezvénynek minősítette a körmendi streetballfesztivált.

Eredmények, féfi, 1995 után születettek: 1. Basket funs, 2. Show Time, 3. Körmendi fiúk. 1993-1994: 1. Street Team, 2. All ways in team, 3. No name team. 1991-1992: 1. Zooxigén, 2. Ne fürgyé le, 3. Világtalanok. 1989-1990: 1. Haggyuk ki, 2. Cumi tim, 3. Szürkebarátok. 1984-1988: 1. Így jártatok, 2. Green day, 3. Juhászok. 1973-1983: 1. Super dupers, 2. Kangou, 3. Kosarasok. 1972 előtt születettek: 1. Kandold, 2. Lévai legyek, 3. Visszaesők. Női, 1989-1994: 1. Twins, 2. Bobban a bomba, 3. Vad bálnák. 1973-1988: 1. International team, 2. Ennyi, 3. Gyoha. 1972 előtt születettek: 1. Nosztalgia ZTE. Vegyes: MTE, 2. Vádli, 3. Ziccer Mix.

Dobóversenyek, 2ball game: 1. Juhász Imre-Vizy Sándor, 2. Sánta Gábor-Juhász Imre, 3. Horváth Milán-Csenár Tamás. Büntetődobás: 1. Juhász Imre, 2. Vizy Sándor, 3. Magyar Attila. Tripladobás: 1. Déri Tamás, 2. Horváth Imre, 3. Vizy Sándor. 3shot: 1. Bálint Krisztián, 2. Vizy Sándor, 3. Sánta Gábor. Lucky dobás: 1. Vizy Sándor, 2. Déri Tamás, 3. Juhász Imre. Super-shot dobás: 1. Martók Attila, 2. Juhász Imre, 3. Németh Kata. Grand Slam dobás: 1. Gézáék, 2. Amit akarsz, 3. Bajnok-péli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!