Kosárlabda

2007.08.07. 02:28

Még javulni kell

Szombathely (vas) - A vasárnap befejeződött XIII. Pannon nemzetközi férfi kosárlabdatorna legjobb Vas megyei játékosának Németh István választották.

Vastag Nándor

A Pannon-kupa nyitómérkőzésén, a szlovákok ellen Németh István 11 pontot dobott, egy kétpontos találat mellett háromszor triplából volt eredményes. Az észtek ellen egy-egy két-, illetve hárompontos, valamint nyolc hibátlanul dobott büntető révén 13 egységig jutott. A tornagyőztes magyar csapat egyik húzóembere volt mindkét találkozón, ennek ellenére kritikus saját teljesítményével szemben.

- A válogatott minden tagja nagyon örült, hogy megnyertük a Pannon-kupát, de úgy gondolom, hogy a korábbi észtországi tornán kevesebb hibát vétettünk - mondta a körmendi kosaras. - A küzdéssel ezúttal sem akadt gond, de a védekezés nem volt megfelelő, sok támadólepattanót szedett az ellenfél a palánkunk alatt, és a taktikai faultokat sokszor rosszkor követtük el. Nem lehetek elégedett a saját teljesítményemmel sem. A szlovákokat például nem 17, hanem 30 ponttal kellett volna verni, és én is lehettem volna többször eredményes. A második meccsen pedig nem találtam a dobások ritmusát, véleményem szerint többet kell nyújtanom. Egy nap pihenő után mától Tatán készül a válogatott a hétvégi Eb-pótselejtezőre, pénteken indulunk Bulgáriába. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség előttünk jegyzi mindkét ellenfelünket, de szeretnénk meglepetéseket okozni. Nem a B-divízióra készülünk, hanem a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni, még az Eb-szereplésről sem mondtunk le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!