Kosárlabda

2008.01.26. 03:28

Győzni kell idegenben is

Körmend (vas) - A Polaroid Lami-Véd Körmend kosárcsapata ma újabb rossz sorozat megtörésére készül: a 2007/2008-as bajnoki idény első idegenbeli sikerét próbálja begyűjteni Kaposváron.

Vastag Nándor

- Egy hete szép győzelmet arattunk, mely révén lendületet vehetünk a folytatásra, azonban mégsem ideális a helyzet - mondta Krivacsevics Dragoljub, a Rába-partiak trénere. - Bíztam benne, hogy a héten sokat tudunk dolgozni, javíthatunk a csapatjátékon, ám sérülések közbeszóltak. Fodor Gergely gerincbántalmak, Ed McCants és Kenneth Henderson térdsérülés miatt csak egyszer edzett a héten. Ennek ellenére Kaposvárra nyerni megyünk, bár az kérdéses, hogy a három játékos milyen erőállapotban lesz. A Dombóvár ellen ugyan simán győztünk, de ez nem jelenti azt, hogy minden meccs gála lesz számunkra. Ma is szoros találkozóra számítok, a rivális hazai pályán bárkire veszélyes lehet, és új légiós is erősítheti a soraikat. Azzal nem szabad fogalkozni, hányszor kaptunk ki idegenben. Az a fontos, hogy azt játsszuk, amit múltkor, kemény védekezésből gyorsan kell támadni, s akkor nyerhető a meccs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!