Kosárlabda

2008.04.03. 02:27

A Bolyai nagy sikerei

Paks (vas) - Az V-VI. korcsoportos amatőr kosárlabda diákolimpia országos döntőjében a Bolyai lánycsapata nyert, a fiúk pedig harmadikak lettek.

Vastag Nándor

A lányoknál a 16 résztvevő csapat négy négyfős csoportban kezdte meg a küzdelmeket úgy, hogy először párba sorsolták az együtteseket, majd a két vesztes, illetve a két győztes mérte össze a tudását. A szombathelyiek a Veszprém ellen kezdtek, és könnyed, 57:18-as győzelmet arattak. A következő meccsen az Egert felülmúló Péccsel találkoztak. A mecsekaljaiak is nehezen tartották a lépést a bolyaisokkal, akik 45:31 arányban jobbnak bizonyultak, és így a csoportjuk első helyén végeztek. A döntőbe jutásért rendezett találkozón az agresszíven kosárlabdázó budapestiekkel találkoztak, s nagy küzdelemben, végig fegyelmezetten játszva 29:18-ra nyertek a vasiak. Az aranyéremért a Karcag következett. A lányok itt sem bíztak semmit a véletlenre, lendületes támadásokkal és kemény védekezéssel felőrölték vetélytársuk erejét, és végig vezetve 33:24-es győzelmet arattak. A legjobb védőjátékos különdíját Kukor Sára kapta, a legjobb edzőnek Kollerics Barnabás bizonyult, az all-star csapatba pedig Konti Klárát választották be.

A fiúknál 18 megyei győztes nevezett, így hat háromcsapatos csoportot alakítottak ki a szervezők, s a sorrend körmérkőzések után alakult ki. A bolyais fiúk taktikus, fegyelmezett játékkal a Pannonhalmát verték színvonalas találkozón 51:41-re, majd a Veszprémet könnyedén lépték le 64:22 arányban. A hat csoportgyőztes közül a legjobb kettő kosáraránnyal rendelkező lett tagja a legjobb négy mezőnyének, s a számítás alapján a szombathelyieknek negyeddöntőt kellett játszaniuk. Ennek megnyerése sem okozott gondot, a gyulaiaknál 55:40-re bizonyultak jobbnak. Az elődöntőben azonban nem bírtak a szerencsiekkel, nagy csatában 35:23-ra kikaptak. A bronzmérkőzésen viszont javítottak a Vas megyeiek, a pécsieket főleg a remek második félidei teljesítménynek köszönhetően 47:26-ra megverték. A torna all-star gárdájába Kovács Máté is bekerült.

Az amatőr kosár diákolimpia országos döntőjének a végeredménye. Lányok: 1. Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimnázium, Szombathely (Avas Ancilla, Avas Kinga, Bangha Zsófia, Berek Anna Orsolya, Bódi Nikoletta, Horváth Ágnes, Horváth An- na, Janzsó Alexandra, Konti Klára, Kukor Sára, Pintér Lilla, Varga Réka. Edző: Kollerics Barnabás), 2. Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium, Karcag, 3. Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimnázium és Diákotthon, Budapest, 4. Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg. Fiúk: 1. József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Monor, 2. Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szerencs, 3. Bolyai (Bagaméri Gergely, Debreczeni Máté, Farkas Dániel, Gálffy Áron, Garger Dániel, Karda Gergő, Kovács Dominik, Kovács Máté, Parti Ádám, Per-ge Pál, Polyák Máté, Varga Márton. Edző: Kunecz Ár- pád), 4. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!