Kosárlabda

2008.08.27. 02:28

Folytatódik a kosárlabda Eb-selejtező

Belgrád, Sopron (vas) - Ma mindkét felnőtt kosárlabda-válogatottunk Európa-bajnoki selejtezőt játszik.

Vastag Nándor

A férfiakra nehéz mérkőzés vár, mert a több NBA-játékossal megerősített Szerbia fogadja őket Belgrádban 18 órai kezdéssel. A házigazda még csak egy meccset játszott a selejtező sorozatban, egy hete Olaszországban nyert (78:64). Németh Istvánék már két találkozón vannak túl, Bulgáriában kikaptak (71:89), de szombaton Szolnokon bravúros győzelmet arattak az olaszok felett (68:64).

A nők már előrébb járnak az Eb-selejtezőkön, a mai játéknappal befejeződik a csoportmérkőzések első köre. A magyarok Sopronban 18 órától (Sport1, élő) a horvátok ellen lépnek pályára, s mivel mindkét csapat egy győzelmet és két vereséget jegyzett eddig, így nagyon fontos lenne a hazai siker.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik