2008.09.17. 02:29
Sztrájkolnak a bírók
Körkép (tg) - Munkafeltételeik javítása érdekében, illetve a magasabb díjazás reményében felfüggesztették tevékenységüket a bajnoki kosárlabda-mérkőzéseken közreműködő játékvezetők.
Forrai Sámuel, Tóth Kálmán, Sabáli László, dr. Magyari Tibor, Kurucz Tamás, Németh András és Dokmanovics Milivoj személyében hét Vas megyei játékvezető tevékenykedik az A, illetve a B-csoportos kosárlabda-bajnokságban - mindannyiukat érinti a bírósztrájk .
A játékvezetők egyébként már a nyár óta azért küzdenek, hogy biztonságos körülmények között dolgozhassanak. Információink szerint a biztosítékot még a tavalyi, emlékezetes Albacomp-Paks találkozó verte ki a bíróknál. A Paks diadalmaskodott Fehérváron, a mérkőzést vezető Vígh-Bodnár-Kapitány hármast pedig helybenhagyták a hazai szurkolók. A szövetség azonban elfelejtett példát statuálni, nem zárták be az Albacomp csarnokát, jelképes pénzbüntetéssel megúszták az esetet a fehérváriak. A biztonságos munkavégzéshez való jog csak az egyik oka a munkabeszüntetésnek, a játékvezetők szeretnének emeltetni díjazásukon is. Az alapszakaszban meccsenként 25 ezer forintért fújtak tavaly a sípmesterek, ezt szeretnék majdnem a duplájára emelni. A magyar játékvezetők fizetése egyébként messze az egyik legalacsonyabb Európában, Szerbiában például 400 euró jár egy meccsért - az NB I-es labdarúgó-játékvezetők 60 ezer körüli összegért vezényelnek le egy mérkőzést (az, hogy mennyi kerül a zsebbe, attól függ, hogy az illető hogyan adózik).
A játékvezetők szrájkja egyébként egységes, az összes honi sípmester csatlakozott a munkabeszüntetéshez.