Kosárlabda

2008.12.24. 03:28

Hencsey folytatja

<b>Körmend </b> - A Polaroid Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapatát a bajnoki szezon végéig irányíthatja Hencsey Tamás. A kanadai-ruandai Manix Auriantal szerződését felbontották.

Vastag Nándor

- Hencsey Tamás felkészült edző, aki már egy éve is lehetőséget kaphatott volna - tudtuk meg Szabó Szabolcs tulajdonostól. - Akkor még nem vállalta a feladatot, mert tanulni akart, ám most újabb esélyt kapott, hogy bizonyítsa rétermettségét. A csapattal szemben az elvárások nem változtak, a bajnokságban a nyolc, a Magyar Kupában a négy közé jutás a cél - persze nem bánjuk, ha ennél jobb lesz a szereplés. A légiósok közül Auriantaltól többet vártunk, Archie sorsáról pedig a vezetőedző dönt, így még kérdéses, milyen játékoskerettel futunk neki a 2009-es esztendőnek.

- Megtiszteltetésnek érzem a feladatot, és úgy érzem, hogy már kész vagyok rá - fogalmazott Hencsey Tamás. - Tavaly még azt gondoltam, hogy két-három tanuló évre szükségem lesz, ám az elmúlt szezon tapasztalatai alapján szerintem edzősködés közben is lehet fejlődni. A céloknak megpróbálunk eleget tenni, de még nem tudom, hogy kikkel dolgozom együtt. Archieról még nem döntöttem, a sorsa attól is füg, milyen játékosokat tudunk igazolni a helyére. Auriantal esetében pedig kellemetlen döntést kellett hoznom, ám a teljesítménye és az ára között nagy különbség volt. A csapattal december 27-e és 30-a között már dolgozunk, majd kis szünet után január 3-ától készülünk a 14-ei, EnterNet elleni idegenbeli bajnokira.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!