Kosárlabda

2008.12.20. 03:29

Nagyon sima meccs volt

<b>Szombathely</b> - Szépen búcsúzott szurkolóitól a bajnok: az év utolsó mérkőzésén a hazai pályán játszó Falco KC nagyon könnyedén, 111:76-ra verte a vendég Szolnok gárdáját.

Balla Emőke

Csirics büntetőivel kezdődött a meccs, amire a szolnokiak gyorsan 6 ponttal feleltek. Az álmosan, lassan kezdő szombathelyiek sokáig csak büntetőből találtak gyűrűbe, ráadásul nem bírtak a palánk alatt dolgozó két emberheggyel, Basittal és Jurkunasszal (3. perc: 5:14). Ám mielőtt komoly probléma lett volna, érkezett Hudson, bevágott két triplát - az első negyedben összesen négyet -, megnyugtatva ezzel társait. A folytatásban fel is pörgött a Falco, átvette a játék irányítását és a vezetést (8. perc: 27:23). De a Szolnok tartotta a lépést, nem tudtak jelentősebb előnyre szert tenni a hazaiak. A második etap elején viszont, egy 5:0-ás Falco-roham után (11. perc: 34:27) Poór Péter időt kért, talán érezte, kezd nagyon belelendülni a bajnok. Ám hiába igyekezett felrázni tanítványait, nem járt siker-rel. Vrsaljko derekasan birkózott a palánk alatt Basittal, társai pedig termelték szorgalmasan a pontokat (16. perc: 43:33), ráadásul a védekezését is rendezte a Falco. Nagy akarással játszottak a hazaiak, ha kellett, csúsztak-másztak a labdákért - nem volt gyenge pont a csapatban (20. perc: 51:38).

Fordulás után a Szolnok kezdett jobban, Coleman jegyzett két triplát, de ezzel el is lőtték összes puskaporukat a vendégek. A Kálmán által vezérelt sárga-feketék egyszerűen átrohantak ellenfelükön, igyekeztek gyorsan befejezni támadásaikat (25. perc: 65:49). A Szolnok triplákkal kísérletezett, váltakozó sikerrel. A hazaiak nagyon könnyedén játszottak, jutott erő a közönség szórakoztatására is. Az utolsó etapnak (84:58) mosolygós Falco-játékosok feszültek neki, a másik oldal viszont nem volt ilyen vidám - érezhető volt, hogy a Szolnok feladta a meccset. A végén hazai oldalon mindenki lehetőséghez jutott. Magabiztosan, a vártnál könnyebben nyert a Falco.

Szrecsko Szekulovics: - Nehezen lendültünk játékba, az első negyed nem tetszett, a folytatásban viszont minden összejött. Elégedett vagyok a csapattal, így kell búcsúzni az évtől, fontos volt ez az önbizalomnövelő győzelem. Köszönöm a szurkolóink egész évi segítségét, kellemes karácsonyt, boldog új évet kívánok mindenkinek!

Poór Péter: - Mit mondhat ilyenkor az ember... Kel-lemes ünnnepeket kívánok mindenkinek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!