Kosárlabda

2009.02.02. 03:29

Nehéz győzelem

<b>Kaposvár </b> - Megtörte a jó kaposvári szériát a Falco kosárcsapata: az izgalmas mérkőzés hajrájában a szombathelyiek voltak higgadtabbak.

Angyal László

Marciulonis és Vojvoda triplájával indult be a hazai henger. A Falcónál Kálmán és Csirics próbálta a lépést tartani, de ez csak a harmadik percig (8:8) sikerült; ezután a kaposváriak több mint tíz ponttal elhúztak (5. perc: 19:8). Az addig csendes hazai szurkolósereg fergeteges buzdításba kezdett, de a Falco összekapta magát a negyed végére; Kálmán és Hudson hármasával, Perincsics palánk alatti sikereinek köszönhetően közelebb férkőzött a Kaposvárhoz. A Falco szurkolói okoztak izgalmakat ezután, néhány percig állt a játék, amíg a biztonságiak rendet teremtettek. A sajtóhelyről annyit lehetett látni, hogy forrongott a B-közép. Az indulatot egy ütés válthatta ki: az egyik szurkoló vérző orrát törölgették társai.

A második negyed elején Welton már három személyi hibánál járt, de ez sem vetette vissza a Kaposvárt, a hazaiak uralták a mérkőzés ezen szakaszát is. Szekulovics mester hiába űzte-hajtotta fiait; a második negyed végén egy bírói ítéletet vitatva még a pályára is berohant, ám a közjáték nem zavarta meg a hazaiakat, így hárompontnyi előnnyel térhettek pihenőre.

Fordulás után Orosz két ziccere is kimaradt, míg a másik oldalon Csirics és Perincsics volt eredményes, így a Falco átvette a vezetést (43:45). Ám az előnyt megtartani már nem tudta, a rutinos Orosz betörésből volt eredményes, a hárompontos vonalon túlról pedig Vojvoda és Welton is betalált, így a 24. percben már hattal vezetett a Kaposvár (56:50). Nem késett a Falco válasza: Hudson triplával hozta vissza a meccsbe csapatát, egy perc múlva Kálmán egalizált. A kemény hazai védekezésre talált ellenszert a Falco: Hudson kétszer is remekül fejezte be az egy-egy elleni játékát. Az utolsó negyedet Falco-vezetés nyitotta (63:67), de Vojvoda kosarai életben tartották a kaposvári reményeket, sőt a hazaiak fordítani is tudtak a 33. percben (71:70). Welton reklamálás miatti kipontozódása a lehető legjobbkor jött a Falcónak; Csirics 75:75-ről 75:78-ra módosította az állást. Amikor az utolsó három perc elkezdődött, már nyolc pontra nőtt a Falco-vezetés (76:84), de a hajrában Dávid kosaraival közelebb lopakodott a Kaposvár. Ám ismét jött Csirics, aki a végjátékban nem hibázott: büntetőkből és akcióból is szerzett pontokat.

Krivacsevics Dragoljub: - Gratulálok a csapatomnak és a közönségnek, fergetegesen buzdítottak. A csapat nem tudta elviselni Welton kiválását.

Szrecsko Szekulovics: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert a Kaposvár jól védekezik. A mi kispadunk hosszabb volt, ez hozta meg a győzelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!