Kosárlabda

2009.02.20. 03:29

Vavra a SMAFC-ban

<b>Körmend </b> - Vavra Péter még lábadozik a műtéte után, így nem tér vissza a Polaroid Lami-Véd Körmend kosárcsapatához, hanem a B-csoportos SMAFC-ba igazol.

Vastag Nándor

- A műtét után az orvosom azt mondta, hogy két és fél, három hónap múlva újra bevethető leszek, ám a legutóbbi kontrollon kiderült, hogy a felépülésem várhatóan egy hónapot csúszik - tudtuk meg Vavra Pétertől. - Magam is érzem, hogy lassúbb a gyó-gyulási folyamat, de úgy gondolom, jó úton halad a rehabilitációm. Annak azonban nem látom értelmét, hogy áprilisban, az alapszakasz végéhez közeledve hirtelen bekapcsolódjak a kemény munkába - nem szeretném, ha ezen múlna az egészségi állapotom. Korábban a SMAFC-ban négy évet játszottam, és jó viszonyban vagyok a csapat vezetőségével. Felajánlották, hogy segítik a visszatérésem: elég egy-két edzésre eljárnom, s ha bírom a terhelést, akkor mérkőzéseken is beszállok. Nem tagadom, hiányzik a meccshangulat, jó lenne már újra pályára lépni. Persze nem akarok semmit sem elsietni, de bízom benne, hogy minden jól alakul, s akkor a következő szezontól talán visszatérhetek Körmendre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!