Kosárlabda

2009.03.26. 03:29

Elbukott a Falco KC

Szombathely - A sérülésektől tizedelt Falco kosárcsapata hazai pályán nagy csatában kapott ki a remek napot kifogó Dombóvártól (77:88).

Tóth Gábor

Ahogyan arra számítani lehetett, a sérült Andrija Csirics csak civilben ült a vasiak kispadján. Ám a sárga-fekete drukkerek nagy örömére a térdszalagjával bajlódó Kálmán bemelegített társaival. Az irányító félig sérülten is játékra jelentkezett.

Felforgatott összeállításban kezdte a meccset a Falco (Kálmán és Perincsics is a padon maradt, és utóbbi később sem lépett pályára), ám ennek elle-nére remekül nyitott (2. perc: 7:2). Bálind József kénytelen volt időt kérni (4. perc: 12:7). Sikerült is felráznia tanítványait, akik magasabb sebességfokozatra kapcsoltak, bejött nekik néhány tripla, és máris átvették a vezetést (12:13). A Falcónak főleg a támadásépítéssel akadt problémája, így a 8. percben máris pályára kellett küldeni Kálmánt - aki rögtön egy triplával mutatkozott be. Tetézte a bajt, hogy Lakatos már az első etap végén begyűjtötte harmadik hibáját. A folytatásban fej fej mellet haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik fél vezetett. A vendégek nagyon jól dobták a triplákat, míg a hazaiak inkább a palánk alatti játékot erőltették, váltakozó sikerrel. Közben a Dombóvár szép lassan lépéselőnybe került, de a Falco ott loholt ellenfele nyomában (17. perc: 29:33). Az etap vége felé azonban szétesett a hazaiak játéka, és a vendégek egy pillanatra tíz pont fölé (31:42) tornázták fórjukat. A dombóváriak vonulhattak nyugodtabban az öltözőbe (20. perc: 34:42).

A harmadik etapot is triplával nyitotta a DKC, majd a folytatásban állandósult a vendégek tíz pont körüli előnye (23. perc: 39:52). Egyre nagyobb tempót diktáltak a felek. A Falco küzdött becsülettel, de nagyon higgadt, nagyon összeszedett játékkal rukkolt elő a Dombóvár, így nem csökkent a különbség (27. perc: 50:60). A Kálmán és Horváth által vezé-relt hazaiak nem hagyták magukat, és visszajöttek a meccsbe (30. perc: 56:62). Élesedett a csata, a játékvezetők pedig nem álltak mindig a helyzet magaslatán. A Falco folytatta a feltámadást, nem hagyta levegőhöz jutni ellenfelét (60:62). De a vezetést nem sikerült átvenni, a DKC foggal-körömmel őrizte néhány pontos fórját (36. perc: 67:71). Aztán a hajrára elfogyott a hazaiak ereje (38. perc: 67:80), és innen már nem volt visszaút.

Becsülettel küzdött a Csiricset és Perincsicset nélkülöző Falco, de ezen az estén a Dombóvár jobb volt. Ráadásul a vendégeknél több jó egyéni teljesítmény is akadt.

Szrecsko Szekulovics: - Ha az első félidőben is úgy harcoltunk volna, mint a másodikban, akkor talán másképpen alakul az eredmény. Hazai pályán a mai teljesítményünknél több kell. A vereségünkre nem mentség a két hiányzó.

Bálind József: - Ezen a meccsen, ebben az összeállításban jobbak voltunk a Falcónál. Persze, ha ellenfelünknél játszik a két sérült légiós, akkor azért más a helyzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!