Kosárlabda

2009.04.16. 02:29

Nagy csatában verte a Falco az Albacompot

Szombathely - Fontos meccset nyert meg a Falco KC kosárcsapata: a négy közé igyekvő bajnok az alapszakasz-győzelemre hajtó Albacompot fektette két vállra.

Tóth Gábor

Új kézbe került a napokban a karmesteri pálca Fehérváron: a korábban Dombóváron, legutóbb pedig Körmenden dolgozó Peter Stahl kapta azt a feladatot, hogy kirángassa a gödörből az Alba szekerét.

Rohanós tempóban, sok elrontott dobással kezdtek a felek. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett néhány ponttal (4. perc: 12:9). Aztán Hudson belőtte magát távolról, így némi lépéselőnyre tette szert a hazai csapat (8. perc: 26:19). Igaz, a szombathelyi fórhoz kellett az is, hogy a vendégek gyengén dobják a büntetőket - utóbb kiderült, ez a megállapítás a mérkőzés egészére érvényes. A hazaiak azonban néhány eladott labdával, elkapkodott támadással le is adták előnyüket, sőt, Hanga utolsó pillanatban dobott duplájával a Fehérvár megnyerte az első negyedet (28:29). 

A második etapot jobban kezdte az Alba, ám a Kálmán által vezérelt hazaiak még időben magukhoz tértek, és Pankár triplájával ismét átvették a vezetést (14. perc: 41:38). A folytatásban aztán lendületben maradt a Falco, Peter Stahl pedig kénytelen volt időt kérni (17. perc: 51:40). A sárga-feketék gyorsabban, egységes csapatként kosaraztak ekkor. A vendégeknél viszont többen is inkább egyedül akarták megoldani a dolgokat. Nagyszünetre a Falco-játékosok vonulhattak nyugodtabban (20. perc: 59:46).

A harmadik negyedet rögtön két triplával nyitották a vendégek - Szekulovics mester egyből maga köré gyűjthette tanítványait (61:54). A védekezését rendező Alba azonban folytatta a felzárkózást, sőt a vezetést is átvette (26. perc: 65:67). Élesedett a csata, minden labdáért kemény küzdelem zajlott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett (28. perc: 73:71). Az utolsó játékrészt a Falco kezdhette előnyből (30. perc: 77:73). 

Forrtak az indulatok a pályán, a feszültséget pedig, úgy tűnt, hogy a Falco viseli jobban (32. perc: 83:74). Mindkét csapat remekül harcolt, jó kis meccset láthattak a szurkolók (35. perc: 91:83). Az utolsó percekben az Alba már futott az eredmény után, ám a rohanásban sok hiba csúszott a játékába. A Falco viszont nyugodtabban, pontosabban játszhatott (38. perc: 97:87). A Szekulovics-legénység végül, ha nem is könnyen, de megnyerte a nagyon fontos meccset (100:93).

Szrecsko Szekulovics: - Nehéz meccset vártam, az is lett belőle. Hullámzó volt a játékunk. Azért nyertünk, mert a végén szigorítani tudtunk a védekezésünkön.

Peter Stahl: - A statisztikai lap alapján majdnem minden mutatóban felülmúltuk a Falcót, kivéve a büntetődobásokat - ezért veszítettünk.

A Falco szombati, körmendi meccsére a Rába-parti gárda 200 darab jegyet küldött. A tiketteket csütörtökön és pénteken, 10-12 és 14-16 óra között vásárolhatják meg a klub-irodában a drukkerek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!