Kosárlabda

2009.10.10. 02:28

Kecskeméten lép pályára a Falco

A Falco KC kosárcsapata ma, 18 órás kezdéssel a Kecskemét vendégeként folytatja az A-csoportos kosárbajnokságot.

zaol.hu

Mindkét csapat hazai pályán, győzelemmel nyitotta a bajnokságot: a Falco szerdán a Nyíregyházát (98:87), a Kecskemét még vasárnap a Dombóvárt (92:82) verte.

- A Nyíregyháza ellen egy ideig nem működött a védekezésünk, és a ritmust is későn kaptuk el - fogalmazott Déri Csaba, a Falco-Szova KC Szombathely trénere. - A folytatásra azonban nem lehet panaszom, hiszen tízpontos hátrányból tízpontos előnyt kovácsoltunk, továbbá több remek egyéni teljesítményt is felvonultattunk. Ám ezt a meccset már elfelejtettük, hiszen a Kecskemét más kategóriát képvisel - jobb ellenfél. Elemeztem a játékukat, erős, kemény védekezésre alapoznak, sokat kettő-kettőznek. Stojan Ivkovics rendkívül sokat cserél, hiszen bő a kerete, több azonos képességű játékosa, többek között négy légiósa van. A Nyíregyháza éppen ezért az utolsó percig nagy tempót diktál, megpróbálja fizikálisan fel-őrölni ellenfelét. Nem a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy szerdán egy kemény meccset játszottunk, több alapemberem sokat kiadott magából - éppen ezért a napokban a frissítésen volt a hangsúly. A papírforma a hazaiak sikerét ígéri, ám a Kecskemét egyáltalán nem verhetetlen ellenfél, megpróbálunk nyerni.

- Tizenhárom idegenbeli meccs van az alapszakaszban, ha ebből hatot-hetet megnyerünk, akkor akár az élmezőnyben is végezhetünk. Az első győzelmet akár már a Kecskemét ellen is behúzhatjuk - zárta szavait Déri Csaba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!