Kosárlabda

2010.02.04. 03:29

Körmendi gála

Körmend - A szombatról elhalasztott bajnokin a MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapata kiütéses győzelmet aratott a tartalékos Salgótarján felett.

Horányi Árpád

A második félidőben folytatódott a könnyed vasi játék, s a találkozó lassan egy dobóedzésre kezdett hasonlítani (24. perc: 69:27). A salgótarjániakat csúfos vereség réme fenyegette, de a harmadik negyed végén lazábban védekeztek Kutasiék, így csökkentette hátrányát az ellenfél (30. perc: 79:50). Az utolsó negyedben aztán folytatódott a körmendi gálaelőadás: Alekszejev sapkát osztott, Hegedűs a gyűrűnek háttal zsákolt, Trummer pedig beszórt pár triplát. A 100. pontot büntetőből Tóth Gergő dobta (38. perc: 101: 66), majd a végén az élvonalban is bemutatkozott Fodor Roland, akinek első pontjaival zárult az összecsapás. A Körmend közönségszórakoztató játékkal kiütéses győzelmet aratott.

Sabáli Balázs: - Nem tudtuk, hogy milyen erősségű Salgótarján érkezik, de komolyan vettük a mecset, és az első negyedben döntésre vittük a dolgot. A szünet után ugyan 50 pontot kaptunk, de azt gondolom, ez belefér, a legfontosabb a győzelem.

Déri Csaba: - Az első félidőben rosszul dobtunk és lepattanóztunk. A másodikban már jobban játszottunk, erre lehet építeni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik