Kosárlabda

2010.02.23. 21:59

Kosárlabda: lemondott Berényi János elnök

Bejelentette lemondását kedden Berényi János, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke.

MTI

A 2007 márciusában hivatalba lépett vezető - akit a tavaly júniusi küldöttgyűlés megerősített pozíciójában - az ellene irányuló, sorozatos gáncsoskodásokkal indokolta döntését, melyet a keddi elnökségi ülésen tett közzé. A tanácskozáson lemondott a nyolc vezetőségi tag egyike, Horváth Gergely is.

 "A feladatot, azaz a Kosárlabda Szövetségben 3 évvel ezelőtt uralkodott áldatlan állapotok felszámolását csak hosszú rábeszélés, a kosárlabda társadalom meghatározó embereinek többhónapos győzködése után a Tenisz Szövetség elnöki székét önként átadva vállaltam el, és már rögtön az - egyébként nagy többséggel történt - megválasztásomat követően a vesztes kisebbség össztüzébe kerültem - olvasható az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban. - Ma már bevallhatom, nem tudtam pontosan, mire is vállalkoztam. A sorozatos feljelentések a több mint 60 millió Ft-os hiány ellenére az elmúlt 3 évben kemény munkával sikerült elérni, hogy a szövetség anyagi helyzete konszolidált, a pereket megnyertük, a női és a férfi liga jogi státusszal bíró tagozatokká alakult át, és végre kezdenek valamelyest egy irányba húzni a különböző erők. Sajnos az értelmetlen gáncsoskodások a napi szakmai munkám, az egyre növekvő hazai és nemzetközi kötelezettségeim mellett túl sok energiámat emésztették fel és ráadásul a fent említett okok miatt egyre kevesebben maradtak mellettem azon barátaim kollegáim közül, akikkel közösen vállalkoztunk a magyar kosárlabda sport rendbetételére, megújítására." 

Berényi János kifejtette, hogy hónapok óta érlelődött benne a távozás gondolata.

 "Úgy érzem, hogy a legfontosabb feladatokat, amelyekre vállalkoztam, teljesítettem, utódomnak a helyemet tiszta lelkiismerettel adhatom át. A magyar sportot, ha igény van rá, a jövőben is szolgálni fogom, de csak ott, ahol a tisztességgel végzett munkámat megbecsülik."

Az MKOSZ vezetősége hamarosan kitűzi a rendkívüli elnökségi ülés időpontját, amelyen döntés születik a folytatásról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!