Kosárlabda

2010.06.23. 02:29

Bükfürdőn készül a magyar férfi kosárlabda-válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott tavalyhoz hasonlóan Bükfürdőn kezdte el a felkészülést az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre.

Vastag Nándor

- A válogatott nyári programja három részből tevődik össze - tudtuk meg Mészáros Lajostól. - Az első az erősítésről, az állóképesség javításáról, valamint a taktika elsajátításáról szól. A második szakaszban hét felkészülési mérkőzést játszunk erős ellenfelekkel, hogy a fiatal, kevés nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosaink profitálhassanak belőle a tétmeccsekre. Ezután következik az Európa-bajnoki selejtező, melyen szeretnénk minél jobban szerepelni. Persze bátor kijelentés lenne, hogy szeretnénk kijutni az Eb-re, de mivel megszűnik a selejtező A és B-divíziós rendszere, ezért eredménykényszer nem lesz rajtunk, amit ki kell használnunk arra, hogy erős válogatottságot építsünk. A kollégáimmal napi két edzésen tartunk, s egyelőre csak néhány tréningen vagyunk túl, de a játékosokkal elégedettek vagyunk, mindenki nagyon igyekszik és keményen dolgozik.

A válogatott kerete: Horváth Ákos, Fodor Márton (Szolnok), Csorvási Milán, Wittmann Krisztián (Kecskemét), Hanga Ádám, Hendlein Roland, Keller Ákos (Albacomp), Molnár András, Szabó Zsolt (Sopron), Soós Gábor (Kaposvár), Lóránt Péter (Burgos), Tóth Ádám, Tóth Gergely, Vojvoda Dávid (ZTE KK). Tartalék: Cseh György, Harazin Tamás (Szolnok).

A felkészülés programja. Június 22-26., Bükfürdő: edzőtábor. 28.-Július 3., Bükfürdő: edzőtábor. 5-7., Bükfürdő: edzőtábor. 8-10., Bormio: négyes torna (ellenfél: Olaszország, Jordánia, Irán). 14-16., Bükfürdő: edzőtábor. 17., Szombathely, 17.00: Magyarország-Grúzia. 19-21., Bükfürdő: edzőtábor. 23-25., Portugália: négyes torna (ellenfél: Portugália, Brazília, Angola).

Az Európa-bajnoki selejtező augusztus 2-án kezdődik, az első ellenfél Szolnokon Nagy-Britannia lesz. A sorozat 26-án Szombathelyen zárul, a válogatott az Arena Savariában Ukrajnát látja vendégül. A csoportban még Macedónia és Bosznia szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!