Kosárlabda

2010.08.16. 02:29

Sabáli Balázs elégedett a válogatott szereplésével

A magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtező felénél egy győzelemmel és három vereséggel utolsó helyen áll csoportjában.

Vastag Nándor

- Reálisan nézve eddig jól teljesítettünk, és elégedettek lehetünk az 1-3-as mutatóval - mondta a szolnoki edzőtáborból Sabáli Balázs, aki Mészáros Lajos szakmai igazgatóval és Dzunics Braniszlavval közösen készíti fel a nemzeti együttest. - Boszniának gondjai voltak, sok az úgymond sztárjátékosa, így a csapategység a javunkra döntött. A britek ellen volt esély a győzelemre, de Luol Deng extra teljesítményt nyújtott ellenünk. Macedóniában rosszul és bátortalanul játszottunk, míg, ha Ukrajnában a szünet után is hoztuk volna az első félidei jó játékunkat, akkor meglepetést okozunk, ám a kellő rutin ismét hiányzott. Kisebb sérülések is hátráltattak minket, de azt gondolom, ennek a csapatnak még egy-két év azért kell, hogy igazán jó eredményre legyen képes. A folytatás is nagyon nehéznek ígérkezik, de az ukránokat itthon mindenképpen szeretnénk legyőzni. Persze Angliában is mindent megteszünk majd a sikerért, de ehhez több extra teljesítményre lesz szükségünk. A britek kezdőötöse nagyon jó, de talán azt kihasználhatjuk, ha cserélniük kell a játékosokat, akkor már nem olyan erősek.

A válogatott ma utazik a Nagy-Britannia elleni keddi találkozó (20.30) helyszínére, Birminghambe. A delegációt Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezetője vezeti.

A csoport állása: 1. Nagy-Britannia 8 pont, 2. Macedónia 7, 3. Bosznia-Hercegovina (292-304) 5, 4. Ukrajna (290-318) 5, 5. Magyarország (271-319) 5.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!