Kosárlabda

2011.01.18. 03:28

Nikola Lazics keserű szájízzel távozik Szombathelyről

A Falco KC kosárcsapatának távozó edzője, Nikola Lazics szomorúan, keserű szájízzel hagyja el a sárga-feketéket. A szerb tréner eredményesebb szezonra számított.

- Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de úgy véltem, az a legjobb megoldás, ha átadom a helyemet valaki másnak, aki talán fel tudja rázni a csapatot - árulta el lapunknak Nikola Lazics.

- Mért alakultak így a dolgok?

- Sok minden szerencsétlenül alakult, és igen, én is hibáztam. Már a felkészülésünk sem sikerült tökéletesre, hiszen különböző okok miatt rengeteg hiányzóval dolgoztunk, le is maradtunk a munkában. Sokszor év közben is szerény létszámnak vezényeltem tréninget. Borszéki Csabára alig-alig számíthattam, és sajnos Váradi Kornél is kidőlt a sorból, egyetlen meccsen sem lépett pályára. Egy-két játékostól pedig többet vártam - főként az én hibám, hogy rosszul mértem fel néhány kosaras képességét. Menet közben még légióst is kellett váltanom.

- Úgy hallani, komoly pénzügyi problémák is nehezítették a dolgát.

- Erről nem szívesen beszélnék, ez a vezetőkre tartozik. És nem is hiszem, hogy ez lett volna a legfőbb oka a sikertelenségünknek. Sajnos sok mérkőzésen csak nüanszokon múlott a siker, és az ilyen csatákból rendre mi jöttünk ki vesztesen. Gondolok itt például a Körmend és a Paks elleni hazai meccsünkre, a ZTE elleni idegenbeli csatára, de például legutóbb, az Albacomp ellen is így buktunk el. Természetesen jól tudom, hogy egy meccsen nem elég jól játszani, nyerni is kell. De talán ha azokból a mérkőzésekből jobban jövünk ki, akkor most vidámabb hangulatban beszélgethetnénk egymással. Ám sajnos rossz irányba indult el a csapat. A sok vereség hatására fásult, hitehagyott lett a társaság, ellenem, ellenünk fordult a szurkolók egy része, így egyre nagyobb lett a nyomás. Éppen ezért döntöttem a távozás mellett, talán az utódom még be tudja vinni a felsőházba a csapatot.

- Szomorú vagyok a történtek miatt, keserű szájízzel távozom, mert szerettem Szombathelyen dolgozni, hittem a csapatban. Ám az utóbbi hetekben már nem az én csapatomat láttam a pályán. A Falcónak nagyon szurkolok, az új edzőnek, Bencze Tamásnak pedig sok sikert kívánok - zárta szavait Nikola Lazics.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!