2014.02.19. 12:35
Izgalmas hajrá: fontos meccsek előtt áll a Körmend
Izgalmasra sikeredett az NB I. A-csoportos kosárlabda-bajnokság alapszakaszának a hajrája. Az Egis Körmend még a felsőházi középszakaszért harcol.
Két fordulóval az alapszakasz zárása előtt az Atomerőmű SE (16 győzelem/4 vereség) és az Alba Fehérvár (14/6) már biztosította a helyét a felsőházi középszakaszban. Mögöttük a Kecskemét (13/7) a harmadik, a Sopron (13/7) a negyedik, a Kaposvár (12/8) pedig az ötödik a tabellán. E három csapaton kívül matematikai esélye már csak az Egis Körmendnek (11/9) van arra, hogy bekerüljön a legjobb öt közé. A piros-feketék a Sopront már nem előzhetik meg, egymás ellen ugyanis Sabáli Balázs csapata jobb (Sopronban 74-66-ra kikapott, hazai pályán pedig csak 71-67-re nyert a Körmend). Érdekes módon a jelenleg harmadik KTE még befogható, hiszen ebben a párharcban az egymás elleni mérleg a Körmend felé billen, ugyanis Kecskeméten csak három ponttal kapott ki (69-66), otthon viszont kilenc ponttal nyert (66-57). Vagyis, ha a KTE kétszer kikap, a Körmend pedig kétszer nyer, akkor a vasi gárda riválisa elé kerül a tabellán. Elvileg a Kaposvárt is megelőzheti Hencsey Tamás együttese, de ehhez is nagy szerencse kell. A Kaposvár most eggyel több győzelmet számlál vasi riválisánál, ráadásul egymás elleni összevetésben is jobb, hiszen oda-vissza győzött. Ugyanaz a képlet, mint a KTE esetében. Ha a Kaposvár kétszer kikap, a Körmend pedig kétszer nyer, úgy a Körmend „beelőz" a tabellán. Ne feledjük, a Kaposvárt hétfőn elhagyta egyik legjobbja, az amerikai center Wayne Chism. Vagyis az elkövetkező napokban lesz miért szurkolniuk a piros-fekete drukkereknek. Igaz, ha a Körmend ki is csúszik a felsőházi középszakaszból, vélhetően akkor is kvalifikálja magár a play-offra, a felsőházi rájátszásra, jó eséllyel hetedikként.
A hátralévő két forduló párosítása, Kecskemét: Alba otthon, ZTE otthon. Kaposvár: Nyíregyháza idegenben, Falco otthon. Körmend: Falco otthon, Nyíregyháza idegenben.
A Falco-Trend Optika KC Szombathely (8/12) a tabella nyolcadik helyéről várja az alapszakasz hajráját. Ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, akkor ennél lejjebb is zárhat. Az alsóházi középszakaszban egy célja marad(hat) a sárga-fekete gárdának: hogy nyolcadikként beverekedje magát a play-offba, a felsőházi rájátszásba – mert az utolsó előtti, hetedik helyet elfoglalja valamelyik, a felsőházi középszakaszból kicsúszó, nagy előnyben lévő gárda. Arra az egy helyre viszont öt hasonló erőt képviselő csapat pályázik...
A Falco hátralévő két meccse: Körmend idegenben, Kaposvár idegenben.