Kosárlabda

2015.07.27. 15:50

U16-os kosárlabda: Egy nagy és egy minimális vereség

Székesfehérvár – Egy nagy különbségű és egy kétpontos vereséget szenvedett Szlovénia együttesétől az U16-os B divíziós Eb-re készülő magyar fiú kosárlabda-válogatott.

Horváth Erika

Pénteken és szombaton a szintén B divíziós szlovén csapatot fogadta két felkészülési mérkőzés erejéig Váradi Attila Székesfehérváron edzőtáborozó együttese. Az első találkozón nagy, 32 pontos vereségbe futottak bele a magyarok. A megilletődött kezdés már az első negyedben 14 pontos hátrányt eredményezett. A második és harmadik etapban sikerült egyenrangú ellenfélként teljesíteni, de az utolsóban ismét elléptek a szlovének – 105-73-as vereség lett a vége. A szombathelyi irányító, Kiss Mihály 7 pontot jegyzett, a körmendi Zsebe Máté csereként állt be, 3 pont fűződik a nevéhez.

A szombati visszavágón már egészen más arcát mutatta a magyar együttes. Végig kiélezett volt a csata, csak a finisben tudta a maga javára fordítani a mérkőzést Szlovénia csapata. A 71-69-es szlovén győzelemmel záruló csatában Kiss 2, Zsebe 3/3 pontot szerzett, és pályára lépett a körmendi Oroszi Bence is, aki 1 ponttal zárt.

– Összehasonlíthatatlan a két mérkőzésen mutatott teljesítményünk. Az elsőn kishitűen, nagyon gyengén kosarazunk, a másodikon sokkal fegyelmezettebben és jobban – összegzett Váradi Attila vezetőedző. – Ez már nem először fordult elő, úgy tűnik, nem elég egyszer találkozni az ellenfelünkkel, hogy ne ijedjünk meg és legyen elég önbizalmunk. Amúgy tudatosan kerestünk erős kosárlabda-kultúrával rendelkező ellenfeleket, olyanokat, akiktől lehet tanulni.

Az U16-os válogatott szerdán (17.00) és csütörtökön (11.00) Ausztriával játszik szintén Székesfehérváron, pénteken pedig ismét Szlovéniával – ezúttal Slovenj Gradecben. Az lesz az utolsó felkészülési mérkőzés az augusztus 6-án kezdődő bulgáriai B divíziós Európa-bajnokság előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!