Kosárlabda

2006.11.15. 03:29

Eltanácsolták Przybyszewskit

Körmend (fp) - A mutatott teljesítmény alapján inkább az a meglepő, hogy David Przybyszewski egészen november 13-áig a Lami-Véd Körmend játékosa lehetett, nem az, hogy hétfőn éjjel szerződést bontottak vele.

Falussy Péter

A 26 éves, 215 centis lengyel középjátékos az A-csoportban meccsenként 15,2 percet töltött a pályán, ez alatt 5,2-es pont- és 4,2-es lepattanóátlagot produkált. Az eddigi öt bajnoki forduló egyikén sem tudott húzóemberré válni, ezért a klub vezetése kezdeményezte a közös megegyezésen alapuló szerződésbontást. Miután a válás körülményeiről megegyezett Przy- byszewski amerikai menedzsere és a Körmend, az is kiderült, hogy a játékos az osztrák Fürstenfeld Panthersnél folytatja pályafutását. Az új kiszemelt, a 32 éves, 208 centis, 120 kilós szlovén Ales Zivanovic egyelőre két hétre szóló - a Dombóvár és a Falco ellen játszhat - próbaszerződést írt alá. A maribori születésű center korábban tagja volt hazája U22-es válogatottjának, itt együtt szerepeltek Gregor Belinával. A Hawaii Egyetemen végzett kosaras Izlandtól Portugáliáig sok helyütt megfordult már, az utóbbi időszakot a Baltikumban játszotta végig. Korábban a litván Alytus Alitában, a 2005/2006-as szezonban pedig az észt Dalkia/Nybitben. Utóbbi gárdában tavaly 7,4-es pont, és 3,9 lepattanóátlaga volt. Az idei évadot a Rakvera Tarvas együttesében kezdte - 4 mérkőzés: 17-es pont, és 7,5-ös lepattanó -, ahonnan a klub anyagi gondjai miatt jött el. Az erőállapota nem tökéletes, mindenesetre jövő hét végéig eldől, ő lesz-e a végleges megoldás centerposztra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!