Kőszeg

2014.06.05. 05:34

Nem lesz több árvíz Kőszegen - A Gyöngyös medrét kotorni, tisztítani kell

Kőszeg - Májusban súlyos gondokat okozott az árvíz a város bizonyos részeiben. Kedden szakemberek tanácskoztak arról, mit kell tenni azért, hogy ez még egyszer ne történhessen meg.

Némethy Mária

Május 16-án és 17-én a Gyöngyös-patak árvizet okozott Kőszegen. Normális esetben másodpercenként 5–6 köbméter víz halad át egy-egy mederszakaszon, de akkor az ausztriai vízgyűjtő területen annyi eső esett, hogy ez megtízszereződött. Emiatt a Rőtivölgy utcát elöntötte az ár, a 87-es főúton félméteres víz hömpölygött.

Huber László polgármester meghívására vízügyi, természetvédelmi, közúti, katasztrófavédelmi szakemberek gyűltek össze kedden a városházán. Mintegy húszan tanácskoztak arról, hogyan lehetne elkerülni egy újabb árvízi helyzet kialakulását, annak érdekében melyek a rövid és hosszú távú teendők. Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója emlékeztetett arra: utoljára 30 éve volt ilyen extrém mennyiségű eső, árvíz. Kiderült, hogy a határ és a nemezgyár közötti részen a Gyöngyös medre „elvándorolt", ezért rövid távon ezt a szakaszt rendezni kell. Hosszú távon árapasztó medret kellene kialakítani, de ez csak pályázati pénzből lehetséges. Viszont három-négy hónapon belül az önkormányzat elkészíti Kőszeg új árvízvédelmi tervét, amelyben az is benne lesz: a városon átfolyó Gyöngyös egész szakaszát az Abért tóig tisztítani, kotorni kell. Szükséges a 87-es főút melletti árkok kitisztítása is.

A május 24-ei hétvégén Kőszegfalván esett sok eső. Ott is gondot okozott a hirtelen lezúduló csapadék, ezért a vízelvezető árkokat ott is ki kell tisztítani. Az ingatlantulajdonosok kötelessége az átereszek megtisztítása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!