Kőszeg

2015.02.09. 16:16

Hogy élnek ma az apácák? - Kőszegen már gimnáziumot is működtetnek

Kőszeg – Hányan vannak, mit csinálnak a szerzetesek évében a megyénkhez ezer szállal kötődő domonkos apácák?

Némethy Mária

1997 óta minden év február másodikán az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket. II. János Pál pápa nyilvánította ezt a napot a szerzetesek világnapjává.

A szerzetes rendek közül megyénkhez ezer szállal kötődik az Árpád-házi Szent Margitról elnevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja.

A rend hazánkban Kőszegről indult. Érdekes letelepedésük története.

A domonkos apácák első magyarországi kolostorát 1868-ban, Kőszegen alapították. Mintegy tíz évvel korábban a rend akkori generálisa, a francia Vincent Jandel egy olasz domonkost, Tommaso Anselmit küldte az akkori Osztrák-Magyar Provinciába, hogy megreformálja a domonkos férfi kolostorokat, hogy a jozefinista egyházpolitika súlyos károkat okozó évtizedei után a rendet minden lehetséges módon felvirágoztassa. Amikor ez a reform már kezdett gyökeret verni a magyar tartományrészben, Anselmi elérkezettnek látta az időt arra, hogy újra meghonosítsa Magyarországon a domonkos rend női ágát. Anselmi segítségével és a helyi püspök jóváhagyásával tíz osztrák és olasz származású fiatal nő alapította meg Kőszegen az első konventet 1868. október 15-én.

Fotó: Timár Gergely

A nővérek Árpád-házi Szent Margit életeszményét kívánták követni, azóta is azt teszik. Kőszeg után 1889-ben Vasváron telepedtek le a domonkos apácák, ahol ugyancsak iskolát és kollégiumot alapítottak. Szombathelyen 1905-ben telepedtek le a nővérek, ahol óvodát és iskolát vezettek. Egy évtizeden át domonkos óvónőképzője is volt Szombathelynek. 1921-ben a Kőszeg közelében fekvő Velemben alapítottak az apácák egy kis házat, ahol óvodát vezettek. 1941-ben a noviciátus Szarvaskendre költözött.

1950-ben, a szerzetesrendek működésének betiltása előtt Magyarországon közel 210 szerzetesnő dolgozott. Most hagyjuk a történelmet, azt a sok keserűséget, megaláztatást, amit át kellett élniük a szocializmust építő Magyarországon. Tekintsünk a jelenbe. Ma hány domonkos nővér él az országban, közülük mennyi Kőszegen?

– Ma Magyarországon 36 domonkos apáca dolgozik, ebből 11 Kőszegen – válaszolja Kakucs Adél Petra nővér kőszegi intézményvezető.

Az 1991-es újrainduláskor, a közös életre ismét vállalkozó néhány idős nővérrel együtt, összesen tízen hozták létre az első új közösséget a Szombathelyen visszakapott rendházban.

Kőszegen a domonkos szerzetesnővérek fenntartásában működő többcélú nevelési intézményük nevét Árpád-házi Szent Margitról kapta. Benne, mint magyar domonkos szerzetesnőben, védőszentüket tisztelik az apácák.

Az 1994-ben általános iskolaként újraindult kőszegi domonkos intézmény 2006-ban óvodával bővült, 2014 szeptemberétől pedig gimnáziumi képzést indítottak el.

– Hisszük, hogy minden ránk bízott gyermek egyformán értékes, egyformán Isten ajándéka. Célunk, hogy ezekből a gyermekekből nevelő-oktató munkánk eredményeként olyan ember formálódjon, aki korszerű tudással rendelkezik, és tud szabadon, felelősségteljesen és erkölcsileg helyesen dönteni – fogalmazta meg fő céljaikat Kakucs Adél Petra nővér.

A Domonkos Rend Aquinói Szent Tamás által megfogalmazott jelmondata, amelyet a nővérek is magukénak vallanak: „Contemplari et contemplata aliis tradere”, vagyis „A szüntelenül szemlélt igazságot továbbadni”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!