Kőszeg

2015.08.07. 08:32

Legyen Kőszeg tudásközpont!

Miszlivetz Ferenc a KRAFT-programról, a tudásközpontról, az első kőszegi fekete hattyúról.

Cseszkó Tamás

- Kőszeg kapcsán sokat hallunk az úgynevezett Kreatív város – Fenntartható vidék programról. Hogyan tudná röviden összefoglalni a lényegét?

- A Kreatív város – Fenntartható vidék fejlesztési koncepció alapját egy 2009-ben  elindult kutatás adta, mely a Kőszeg és Szombathely város-együttes példáján keresztül kívánta alátámasztani azt a feltevést, hogy a kis- és középvárosokban, különösen ezek együttműködése esetén hatalmas, eddig kihasználatlan energiák, szakzsargonban fejlesztési potenciál rejlik. Ennek az új megközelítésnek egyik központi eleme egy új típusú tudásközpont, ami lényegesen eltér az itthoni egyetemek működési modelljétől, amennyiben szorosan együttműködik az őt körülvevő gazdasági-társadalmi és kulturális környezettel. Felszívja az onnan érkező információkat, értelmezi a változó igényeket, miközben maga is aktívan részt vesz a fejlesztésben. Tehát tanul, miközben tanít. Ezt az új modellt elneveztem Jövőegyetemnek, amely persze városonként, régiónként más-más profilt ölthet, de a lényeg, hogy segít a felzárkózásban, a gazdaság dinamizálásában, az új tudás létrehozásában és társadalmasításában. Tehát szervesen benne él a környezetében, miközben megpróbálja azt alakítani.

- Miért, le vagyunk maradva?

- Az új tudás létrehozásának és társadalmasításának terén feltétlenül. Elég ránézni a külföldön tanuló egyetemisták növekvő arányára, és a kutatásra-fejlesztésre fordított forrásokat összevetni a világ vagy Európa vezető országainak mutatóival. Felsőoktatási intézményrendszerünk rugalmatlan, lassú és a teljesítmény visszafogására ösztönöz. Ugyanolyan reménytelen nálunk egy új doktori iskolát nyitni, mint egy vállalkozást gyorsan és hatékonyan létrehozni. Az egész intézményrendszerünk a bizalmatlanságon alapul, titkosan működő bizottságok előre döntik el, hogy indíthat-e doktori képzést egy egyetem. Nem két kézzel kapkodunk a nálunk kutatni vagy tanítani kívánó külföldi professzorok után, hanem hosszú, megalázó procedúrák után esetleg kegyeskedünk őket befogadni egyetemeinkre. El lehet képzelni, ennek mekkora vonzereje van egy holland vagy angol professzor esetében. Ez jogászkodó-narcisztikus parochializmus tovább fokozza elmaradottságunkat.  Ennek elsősorban mentalitás- és gondolkodásbeli meghatározói vannak. Ezek közül kiemelkedik a bizalomra épülő, jó együttműködés gyakorlati hiánya. Elviekben mindenki mindenkivel együttműködik Magyarországon. A valóságban mindennek az ellenkezője érvényesül.

- A jó együttműködésekből kapcsolat és társadalmi tőke halmozódik fel, ami alapja sőt motorja lehet a helyi vagy regionális gazdaságnak. Ehhez azonban rugalmas, nyitott, barátságos, befogadó intézményi környezetre van szükség. Egy kreatív ember agya sokkal jobban működik, ha kedves, befogadó, sok szempontból bátorító közegben tud működni. Sokkal jobban, mintha egy gyárszerű intézményben kellene létezni, ahol mindenki mindenkivel harcol, és a lassú bürokrácia masszív következetességgel öli meg az innovációs képességeket.

- Történészként és szociológusként mindig is érdekelt az erős kisugárzású és vonzerejű  szellemi központokká alakult kisvárosok, a bennük  működő könyvtárak titka. Számos, fantasztikus hely jött létre a semmiből. Oxford, Cambridge vagy  Heidelberg jelentéktelen, ismeretlen települések voltak, a térképen sem lehetett szinte megtalálni őket mielőtt a világ szellemi központjaivá váltak volna.

- Állíthatjuk tehát, hogy az új tudás születéséhez elengedhetetlen az új fizikai közeg megteremtése is?

- Hiszem, hogy nem lehet létrehozni az új tudást elmélyült kutatómunka nélkül. Ezt pedig gyakran megöli az állandó és rövidtávú pályázati kényszer, a forráshiány, az egyre zsugorodó tortán való marakodás a sokszor értelmetlenül elszeparált karok és tanszékek között.   Ha adott a megfelelő, befogadó városi környezet, ahol rendelkezésre állnak a feltételek, tehát megfelelő színvonalú lakhatás, könyvtárak, kávéházak, rekreáció, ugyanakkor nincs jelen a nyomasztó rohanás, a rosszkedvű kiszorítósdi és a lélektelen, mindent megölő adminisztráció.

- Az új modell az önálló és csoportos kutatómunka kombinációjára és a teamek együttműködésére épül. A kutatók és oktatók kötetlen együttléte, a legtöbb hazai de külfökdi egyetemen is hiányzik. Olyan intézménytípus létrehozásán dolgozunk tehát, amelyet mi úgy hívunk, „a legfelsőbb szintű kutatások központja".  A huszadik század közepe felé először Amerikában, majd Nyugat-Európában vetette meg a lábát ez az intézménytípus. Itt olyan kutatók dolgoznak ösztöndíjasként vagy állandó kutatóként, akiknek elsődleges feladata, hogy a világ egyre inkább tornyosuló nagy problémáival vagy a tudomány megválaszolatlan  kérdéseivel foglalkozzanak, ezeket a kérdéseket egymás között megvitassák, és az így születő új tudást közzétegyék. Ezt a meglehetősen elitisztikus, elefántcsonttoronyszerű intézményt szeretnénk a 21. századi feltételek és kihívások szerint továbbfejleszteni, valóságközelibbé alakítani.

- A szkeptikusok, a kétkezi munkában hívő emberek szerint ez luxus...

- Egy bizonyos nézőpontból ez rendkívül nagy luxus, de, ha belegondolunk, hogy azok az országok, városok lettek a legsikeresebbek, amelyek képesek voltak ilyen intézményeket működtetni és fenntartani,  akkor más eredményre jutunk. Ha visszatekintünk az új évezred elejére, láthatjuk, hogy a felsőoktatási-egyetemi gyökerekkel rendelkező kis- és középvárosok nem igazán tudták sikerrel venni az átalakulás kanyarjait, nem használták ki kellő mértékben a nyugati határmentiségből, a gondolatok és emberek szabad áramlásából fakadó előnyöket. Gondolok itt Kőszeg mellett Sopronra, Szombathelyre vagy akár Sárospatakra. Ezek a városok nem váltak a helyi vagy regionális fejlesztések motorjaivá, nem lettek európai szinten ismert kulturális, tudományos központok, pedig megvolt és meg is van rá a lehetőségük.

- Ez főként azért alakult így, mert kész megoldásokat vártak kívülről, és nem tanulták meg a saját, belső energiáikra, kulturális örökségükre, azaz önerejükre támaszkodás és az egymással való szoros együttműködés kettős leckéjét. A régi, feudális kiskirályságok továbbélő szellemének köszönhetően Magyarországon mindenki ugyanazt akarja, ami a  másiknak már megvan. Ezért van ez a rengeteg ostoba párhuzamosság az egyetemi szakok között például. A színvonalromlás nem számít, végső soron az is megnyugtató, ha elérik, hogy a másiknak se legyen. Először egymástól szipkázták el a diákokat és a jobb tanárokat, majd ők maguktól mentek a nagyvárosi és külföldi egyetemek felé.

- A viszonylag kicsi, rugalmasan működő, egymással város – megye sőt országhatárokon keresztül is kooperáló központok hálózata egy teljesen más jövőképet vázol fel. Az együttműködés mellett az egymást kiegészítő tevékenységekre esik a hangsúly.

- Hiszen számtalan esetben a városokat megviselte, hogy ekkora oktatási mamutokat kell fenntartaniuk, a döntéshozók pedig nem ismerték fel a változtatás szükségességét.

- Az innovációra, nem a létszámra kellett volna figyelni. Az új és hasznos  tudás ugyanis lecsorog a mindennapi élet összes területére a magas kultúrától a civil társadalmon át a termelési folyamatokig. Mi azonban Magyarországon semmit nem tettünk ennek érdekében. Átgondolatlan, inkoherens és következetlen volt a felsőoktatás politikánk – és ebből következően az egész oktatási rendszerünk – nem fordítottunk sem elegendő figyelmet, sem megfelelő forrásokat az új kutatási területekre, a doktori iskoláknak a megléte és száma, nem a minősége és eredetisége számított. Persze vannak jó hagyományokkal bíró intézményeink a műszaki vagy az orvosi képzés terén, és ezek egy részét sikerült megőrizni. A külföldöt azonban sikeresen távoltartottuk az itthoni tudásközpontjainktól, miközben a hazai kutatók és oktatók bérét sikerült arcpirító szintre nyomni. Ez a magalázó és önpusztító rendszer fenntarthatatlanná vált. A szeptemberben életbe lépő új felsőoktatási törvény már mutatja jeleit ennek a felismerésnek, amennyiben lehetővé teszi az európai uniós akkreditációt, azaz kikerülhetővé teszi a honi akkreditáció bugyrait.

- Jelenleg a vállalatok arra panaszkodnak, hogy az egyetemekről egyre kevesebb jó szakember kerül ki...

- Tulajdonképpen a KRAFT története is innen indult. Az IBM még 2008-ban keresett meg azzal, hogy készítsünk egy kutatást, amelyben azt vizsgáljuk, hogy mit lehetne tenni a magyar munkaerő kultúrájának javítása érdekében, mert észrevették, hogy nagyon nehéz a friss diplomás fiatalokkal mit kezdeni, és általában nem érvényesül a híres, magyar kreativitás a munkavégzés során. Komoly empirikus kutatást végeztünk a kérdőíveket Hankiss Elemér értékszociológiai szempontjai szerint állítottuk össze. Az egész nagyon tanulságos volt, beleláttunk a multinacionális cégek világába, és elkezdtük megérteni vezetőik gondolkodásmódját. A végső konklúzió az volt, hogy a szóban forgó globális   munkahelyeknél sokkal rugalmasabb, gyakorlatorientált és problémamegoldó hozzáállásra és komplex  tudásra van szükség, ami folyamatos  továbbképzést, tanulást igényel, és hogy mindezt a magyar oktatási intézményrendszer nem képes biztosítani. Ki kell hát mondani, hogy nincs átgondolt egyetemi és kutatási stratégia Magyarországon, nincs meg a rugalmasság és a nyitottság az intézményekben, sőt az üres deklarációkon túl az együttműködési szándékot sem látni sem  a piaci szereplőkkel, sem a társadalmi-kulturális környezetükkel. Ezen kell sürgősen és gyökeresen változtatni. A kőszegi példa egy lépés lehet ezen az úton.

- Miért pont Kőszeg?

- Azt mondtuk, hogy a nagy egyetemek korábbi érdemeit elismerve egyszerűbb új helyen megcsinálni az új tudásközpontot. Az új kihívásokra ugyanis a régiek nagyon-nagyon lassan reagálnak, és ritkán adnak jó válaszokat. Kőszegen több nyelvi és történelmi kultúra találkozik, könnyen elérhető Graz, Bécs, Pozsony, Maribor és Zágráb, a határmentiségtől a csodálatos természeti és épített örökségen át az elmélyült, nyugodt munkára predesztináló városi miliőig  rengeteg előny teszi alkalmassá a várost, hogy  kiemelkedő helyszíne legyen a tudományos, kulturális életnek. Az idén tartottuk a 20. nemzetközi nyári egyetemünket. Az idelátogató külföldi kollégáink már az első alkalommal felhívták a figyelmünket a kőszegi adottságoknak erre a szerencsés és ritka egybeesésére. Ezért is fordítunk ilyen nagy figyelmet a kutatási infrastruktúra és a könyvtárfejlesztés mellett a leromlott állapotú, de páratlan történelmi örökséget hordozó épületek felújítására és új rendeltetésük, szerepük megtalálására. A Festetics-Chernel palota,  Zsinagóga, a Bálház, a Bencés rendház, a Sgraffitós ház együtt az összesűrített történelem. Nem véletlen, hogy az egyik legfontosabb projektünk neve a Beszélő házak, amelynek már saját honlapja is van. Az idelátogatóknak már nem kell megelégedniük az ódon házfalak sugározta hangulattal, belepillanthatnak a város történelmének izgalmas titkaiba.

- Mi a jelentősége a tudásközpontnak Kőszeg város szempontjából?

- Nagyon világos példával illusztrálnám. A veszprémi Pannon Egyetem, a Nyugat-Pannon régió, sőt talán Magyarország egyetlen hálózategyeteme campusszá kívánja fejleszteni kőszegi telephelyét. Keszthelyen működik például a Georgikon, amelyik a legrégebbi, mélygyökerű és nagy nemzetközi elismertségnek is örvendő agráriumra szakosodott oktatási és tudásközpont, jelenleg a Pannon Egyetem egyik kara. Van tangazdaságuk, magas kutatói szinten foglalkoznak szőlészettel, borászattal, zöldség- és gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel. Kőszegen is van mezőgazdasági szakképző iskola, van tangazdaság, melynek meglehetősen jó híre van, de itt is érzékelhető egy elszigetelődési folyamat, a közvetlen környezet nem nyújt megfelelő beágyazottságot, hiányoznak a közvetlen impulzusok. Ha összekapcsoljuk a kutatásra épülő tudást és a gyakorlatot a munkahelyteremtéstől az állandóan változó keresletig és infrastrukturális igényekig, a helyi társadalom rögtön érintve érzi magát, megfogalmazódnak a kölcsönös és közös érdekek, felpöröghet a helyi gazdaság. Könnyen előfordulhat, hogy az Evangélikus  Mezőgazdasági Szakképző a Pannon Egyetem gyakorló iskolája lesz. Hasonló példák hozhatók más területekről is, hiszen a magas szintű kutatások mellett komoly szerepet szánunk az oktatásnak és továbbképzésnek is, anélkül, hogy Kőszeget egy hatalmas egyetemi várossá kívánnánk változtatni. Kőszeg elementáris vonzereje részben meghittségének, a kreativitás szinte előcsalogató egyediségének, természeti és épített örökségének és mély titkainak köszönhető. Ez egy olyan páratlan kincs, amire nagyon kell vigyázni.

- Ugyanakkor már most, a kezdeti lépéseknél is megmutatkozik az itt lakókban élő vágy, hogy tegyenek valamit saját városukért. Számtalan kiváló, átgondolt javaslat érkezett hozzánk az itt élőktől, elég ha csak a Találd ki Te is Kőszeget! című, nagy sikerű, középiskolások számára meghirdetett pályázatra gondolunk.

- A KRAFT program és az új tudásközpont egyik legnagyobb támogatója maga Orbán Viktor miniszterelnök. Vele mióta ismerik egymást?

- A '80-as évek elején kezdett működni a Bibó István Szakkollégium, melynek állandó bentlakóival a felsőoktatásból kirekesztett fiatal értelmiségiként 1984 őszén szoros kapcsolatba kerültem. Ennek a tehetséges, főként vidéki városokból származó csapatnak volt az egyik meghatározó egyénisége Orbán Viktor. Akkoriban Stumpf István volt a szakkollégium vezetője, az ő belegyezésével felkértek, hogy legyek a szakkollégium egyik tiszteletbeli tanára. Ez egy régi, protestáns magyar hagyományra, az önszerveződés elvére épülő gyakorlat volt, a felkérést megtiszteltetésnek vettem és elfogadtam. Az előadások részben a Ménesi úti kollégiumban, részben az én lakásomon, az akkori 'repülő egyetemek' gyakorlatához híven folytak. Egyetemen nem taníthattam, de rövid szerződésekkel kutathattam az Akadémián, és szerkesztettem a Fejlődés-tanulmányok sorozatot. Az ebben megjelent,  Magyarországon teljesen ismeretlennek számító szakirodalmat vitattuk meg a szemináriumokon, többek között a híressé vált velemi hétvégeken.  Ezeknek a szemináriumoknak Orbán Viktor is aktív résztvevője volt, így nem véletlenül került azok közé a fiatal kutatók közé, akik évekkel később a Soros alapítvány ösztöndíjasaiként a Bába Iván és jómagam által létrehozott Közép-Európa kutatócsoportban  dogoztak immár szervezettebb körülmények között. És nem véletlenül került azon kevesek közé, akik  ösztöndíjasként Oxfordban folytathatták tanulmányaikat. Viktor ekkoriban még kutatói pályára készült, és igen fontosak voltak számára ezek a tapasztalatok. De azt hiszem ez máig megmaradt.

- A rendszerváltást követően én maradtam a tudomány mellett, belevetettem magam az oktatásba és a nemzetközi kapcsolatok kiépítésébe. Ettől kezdve nem álltunk rendszeres kapcsolatban, de kutatásaink politikai szempontból is releváns eredményeiről – mint általában a korábbi kormányok vezetőit is – tájékoztattam. 2012-ben és -13-ban tett kőszegi látogatásai során alakalmunk nyílt a KRAFT és Centre for Advanced Study koncepciójáról részletekbe menően is eszmét cserélni. Való igaz, hogy a '80-as évekhez képest a feladataink konkrétabbak, komplexebbek, ugyanakkor globálisabbak is lettek. Ugyanakkor igaz - ahogy a nyári egyetemen tartott előadásában kiemelte – hogy 19989/90 kritikus és felszabadító pillanataiban mindketten az itthon maradás göröngyös útja mellett döntöttünk. Mindketten úgy látjuk, itthon kell megteremteni azokat a lehetőségeket és feltételeket, amelyek hiánya miatt olyan sok tehetség hagyta már el az országot az elmúlt 100 évben. Ez, és nem a panaszkodás és kívülről jött kész megoldások rossz adaptációja a lényege mindannak, amiért annak idején kiálltunk.

- Emléktáblája már van Kőszegen Hankiss professzornak, de, a jelek szerint akkor ennél több is lesz.

- Hankiss Elemér olyan életművet hagyott maga után, amiből a felnövekvő generációk sora tanulhat és meríthet szellemi és erkölcsi bátorságot. Sokan nem tudták, hogy egészségi állapotának romlása ellenére tavaly egész évben Kőszegen kutatott és itt tartotta élete utolsó, szerencsére videóra vett közszereplését. Kollégáival és barátaival májusban rendeztünk egy szimpóziumot, elkezdtük átgondolni, milyen formák között működhetne a legméltóbban és leginkább hozzáférhető módon ez a kivételes örökség.  Egy archívum mellett felmerült egy Hankiss-központ terve, amelyre talán a leginkább a Kérdések Háza cím illenék. A tanácskozáson számos intézmény képviseltette magát a Pannon Egyetemtől országos kiadóktól a Nemzeti Bankon át magáncégekig és kormányzati intézményekig. Többen biztosítottak minket együttműködési és támogatási szándékaikról. Az új feladatokra váró, megújuló belvárosi épületek méltó befogadói lesznek Hankiss Elemér hagyatékának, otthonai szellemének. Egyik utolsó itteni előadását a Fekete Hattyúk Kőszegen címmel tartotta. A fekete hattyú ritka, érdekes  madár, ugyanilyen ritka és érdekes gondolatokkal kell előállnia az itteni kutatóknak – szólt az üzenet. Az első fekete hattyú már megérkezett Kőszegre.

Ezek is érdekelhetik