Mindenki Tapi bácsija volt Kőszegen: most kiderült, mégsem ismerték eléggé

Mind az öt gyereke ott volt a könyvbemutatón a könyvtárban, ahol a későknek már csak állóhely jutott, de ők is végig kitartottak, mert Tapi bácsi (ez a neve francia eredetű) legidősebb fiától, Horváth Tamástól, a Nagykanizsán élő nyugdíjas tanártól, majd Kőszeg díszpolgárától, dr. Bariska István nyugalmazott főlevéltárostól rengeteg mindent megtudtunk a könyv születéséről. Azt is: a fiai sem tudták, hogy édesapjuk kora gyermekkorától 1965-ig naplót vezetett. Az az éveken át rendezett hagyatékából került elő.

Kőszegtől Kőszegig - a 3.806693. számú hadifogoly naplója című könyv bizonyára nagy siker lesz. Nemcsak azért, mert íróját a kőszegi katonai alreál utolsó élő tanáraként országosan is számon tartották, hanem mert dr. Bariska István szerint lenyűgöző sorsregényt írt elképesztő mesélőkedvvel, nagy írók stílusában, emelkedetten, helyenként történészek számára is forrásul szolgálva.

A Chernel Kálmán Városi Könyvtárban dr. Horváth László is „jelen volt”, ugyanis egyik interjúja rövid részletének levetítésével kezdődött a sokakat vonzó könyvbemutató. Világos felöltőben naplója egyik szerkesztője, Horváth Tamás, jobb szélen a másik szerkesztő, dr. Bariska István

– Nagy reveláció volt nekem a kézirat - mondta dr. Bariska István. - Tamás fia hatalmas munkát végzett a szerkesztés során, nekem legalább másfél hónapom ment rá a tikkasztó nyárban, de nagyon megérte. Úgy éreztem, tartozom is neki. Mellette ültem négy évig, mint zöldfülű, ifjú tanerő a Jurisics gimnáziumban. Soha egyetlen szót sem szólt erről az egészről. A fronton, a kimasírozás alatt vált félig süketté is, arról is hallgatott. Van emlékezet része is a Naplónak a kőszegi alreáliskola tanári, továbbá a gimnáziumi működéséről 1965-ig. Nagy tanulság olvasni, ahogy egy rendszer szisztematikusan próbálja kinyírni – olykor besúgóvá lett tanítványai segítségével – az ország egyik legjobb tanárát. Az a mód pedig, ahogy intellektuális, morális és egzisztenciális harcot vív amerikai hadifogsága alatt a fogvatartóival és környezetével, azért megdöbbentő, mert végig szinten tudja tartani az érdeklődést, megőrzi tartását, miközben körülötte csaknem mindenki „sötét lyukká” törpült. Tudott sírni is eközben, megbocsátani is, és úgy tudja magát és helyzetét kívülről is nézni, ahogy az csak a legnagyobbaknak sikerült. Amit a Győr körüli védelem egyik parancsnokaként művelt, az meg olykor hol svejki magasságokban van, hol meg tökéletes filmforgatókönyv. Nem tudtam, hogy rendszerváltás után posztumusz alezredesi rangot kapott.