Kőszeg

2016.04.13. 10:05

Volt egyszer egy fiákeres

Kőszeg - Koszorus János nem tiltakozott a szó ellen. Ha úgy tetszik, valóban mániája volt régóta az, amit a század elején híres sláger kürtölt világgá. Hogy miről van szó, arról az 1981-es Vas Népe cikkezett.

Kelemen Attila

Ámbár ő nem a Stefániáról álmodott soha, még csak nem is Budapestről. Abban a kisvárosban, ahol él, Kőszegen szeretett volna már gyerekkorától konflisra, fiákerre ülni. Végigkocsikázni a Rákóczi úton, be a főtérre, kihajtani a Szigetre, a Királyvölgybe, vagy ha úgy tetszik, fel a Szabó-hegyre. És korántsem utasként, hanem elöl ülve a bakon, kantárral, díszes ostorral a kézben. Mint egy majd’ azt mondtam, urasági kocsis.

Mondhatod nyugodtan, nem sértő, bár ami a megjelölést illeti, az bizony régen a múlté. Hol van már ilyen?

És hol van már fiáker Hogy hol? Hát tessék, ide nézz!

Kitárul a széles kapu, s odabent az udvarban valósággal előlép a múltból a jelenbe egy befogott hófehér paripa, meg egy mustársárga konflis.Cséza ez, vagy másnéven homokfutó - pontosít tüstént, nem mintha lényeges tévedés lenne. - Éppen egy kis bejáratásra indultam, gyertek, szálljatok be, körülmegyek a városon.

Koszorus János autóra sosem vágyott. Számára a konflis a nyerő (Fotó: VN-archív)

Egymásra nézünk a kollégámmal - de jó is lenne! -, aztán mégis elhárítjuk a meghívást. Sajnos sietnünk kell, sürget az idő. Mosolyogva csóválja a fejét: - Tudom, rohanás. Folyton-folyvást. Hát látod, ez is ösztönzött. Egy kicsit fékezni szeretném a tempót. Egy kis nyugalmat, idilli látványt belopni a száguldó autók közé.

Gyermekkoromtól vonzódtam az állatokhoz. Kivált a lovakhoz. Mondtam, félreteszem majd minden pénzemet, s ha addig élek is, veszek egyet. Nevettek sokan, sőt kinevettek. Élcelődnek még ma is. Nem törődöm vele, elmegy a fülem mellett. Tavaly augusztusban kint voltam Zakopánéban, és csodálkozva láttam ott a sok-sok fiákert. Jöttek-mentek, utaztatták az ideérkezőket. Magam is fölültem egyre, élveztem, többet ért ez mindennél. Nos, ekkor határoztam végleg. A pénz nagyjából már megvolt. Idehaza nyomban kutatni kezdtem. Faluról falura jártam, míg aztán valaki megsúgta: Csempeszkopácson kínálnak egy eladó kocsit. Ötezret kértek érte. Kifizettem, másnap már itt is volt. A lóhoz egy állatorvos segített. Rá, a tizenegy éves Medinára Szombathelyen tettem szert. A kocsinak ötszörösét fizettem érte, de végre, végre megvan a lovam, a hintóm, madarat lehetne fogatni velem!

Barátok, ismerősök segítettek minden szükséges szerszámot, kelléket begyűjteni. A helyi szíjgyártó rendbe tette, „kiglancolta” valamennyit. Sikerült egy istállót is kibérelni, meg fészert a járműnek. Azóta a munkából egyenesen idesiet, abrakolni, csutakolni, rendbe tenni a jószágot. A fogat már hetek óta itt is, ott is feltűnik a kőszegi utcákon. Egyelőre csak a tulaj ül rajta. Most van az ismerkedés időszaka. A környezettel, a forgalommal. Amerre elhaladnak, csodálkozó, kíváncsi tekintetek követik útját. Ha valahová illik az ilyen, hát ebbe a műemléki környezetbe feltétlen. Volt is itt mindig fiáker, konflis, omnibusz. Hozta fel az utasokat az állomásról, mígnem a benzinnel hajtott gumikerék száműzte a faküllőket. Úgy tűnt, mindörökre. És lám csak, most

Bementem ez ügyben a tanácsra. Az illetékes osztályon kedvezően fogadták az ötletet. Próbáljam meg - mondták. - Illetve, hogy próbáljuk, mert van még valaki, egy fuvaros, a Torda Sanyi bácsi. Neki két szép fekete lova van, meg díszes kocsi is hozzá. Ha én beszállok, ő is megpróbálja. Megbeszéltük, hogy társulni fogunk. A hegyi utakra legalábbis. Úgy tervezzük, hogy húsvéthétfőn lesz a debütálás. Kimegyünk próbaként az állomásra Gondolod, lesz nagy érdeklődés?

Az előjelekből ítélve, igen. Máris sok helybeli család jelentkezett, hogy szeretne kikocsizni a Csónakázótóhoz, a Pogányba, sőt Velembe is. A turistákkal hogy lesz, majd meglátjuk.

Ha kedvezően alakul, hamarosan kiváltom a másodállást. Az Express külön támogatja az ötletet. Szeretném letenni az idegenvezetői vizsgát is. Hangulatos lesz majd bakon ülve magyarázni, mutogatni a Lábasházat, a Flórián teret, a Chernel utcát, a Várat és az egész környéket.Koszorus János negyven éves. A kőszegi áfész dekoratőre. Tehetséges ember, ügyesen rajzol, fest, munkáján kívül ez is egyik hobbija. A ló, a konflis a másik. Az erősebb. Autóra sosem vágyott, bár évekkel ezelőtt megszerezte a jogosítványt. Ha már négy kerék - mondja - legyen ilyen. Visszamentett kedves emlék, amiben sokaknak telik majd vele együtt gyönyörűségre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!