Kőszeg

2013.08.28. 16:25

Edzőtábor volt Dance Jame-módra

Akik ismerik őket, azok jól tudják, hogy a Dance Jam tánccsoport háza táján mindig történik valami! A nyár sem volt eseménytelen.

Némethy Mária

Lehet nyári szünet, kánikula, ők akkor is hódolnak közös szenvedélyüknek, a táncnak. A nyáron ismét bőven nyílt lehetőségük erre, hiszen sok helyre hívták őket fellépni. Augusztus elején pedig – immár hetedik éve – tánctáborban vettek részt Balatonföldváron. Földesiné Németh Csilla, a tánccsoport vezetője a jól bevált hagyományokhoz híven ismét Szarvas Szilviát, a bonyhádi Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncpedagógusát kérte fel a továbbképzés megtartására, Ő szívesen vállalta a feladatot.

A nagy hőség miatt az edzések időpontját a reggeli és az esti órákra időzítették, amelyeken az időjáráson kívül Szilvi néni is jól megizzasztotta a csapatot. Az idén először mehettek a „kicsik” is: az öt és hatodik osztályosok, akik edzőjük legnagyobb megelégedésére kiválóan állták a sarat, sokat fejlődtek.

 

Ma már emlék a balatonföldvári tábor és  Szilvi néni edzései (Fotó: Dance Jam)



– A tábor nem titkolt célja az is, hogy közösséget kovácsoljon, hiszen a versenyek során a lányok közös célért dolgoznak, aminek elérésében csak egymásra számíthatnak; fontos tehát a csoporton belüli egyetértés, a jó hangulat – összegezte a művészeti vezető Földesiné Németh Csilla. – Szerencsére ebben sem volt hiány az edzőtáborban.

A napi többszöri fürdés a csodás Balatonban, az esti közös játékok, a zamárdi kalandparkban tett látogatás és persze a szállodai „együttlakás” biztosan sokáig szép emlék marad, témát szolgáltat későbbi beszélgetésekhez. Hamarosan kezdődik az iskola. Rögtön szeptember elején a németországi testvérvárosba, Vaihingen an der Enz-be utaznak a táncosok, hogy Kőszeget képviselve ízelítőt nyújtsanak széles repertoárjukból, és elbűvöljék az ottani közönséget

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!