Kőszeg

2015.05.24. 09:12

Így ünnepelte 25 éves jubileumát a kőszegi Dance Jam tánccsoport

25 ezelőtt alapította a Dance Jam tánccsoportot Földesiné Németh Csilla tanárnő. A lovagteremben szombaton két előadáson ünnepelték a jubileumot.

Némethy Mária

Kint esett, a vár lovagtermében azonban sütött a nap: Csilla ragyogott, a gyerekek élvezték az ünneplést, a közönség tapsolt és tapsolt.

Mindez 25 évvel ezelőtt egy iskolanappal kezdődött. Akkor Földesiné Németh Csilla tanárnő a Balog iskola néhány felső tagozatos lányának betanított egy táncot. Nagyon tetszett mindenkinek, kedvet kaptak a folytatáshoz. Azóta nagy utat tettek meg, hiszen ma már Európa-bajnokságon nyernek díjakat a kőszegi modern táncosok.

fotó: Némethy Mária

A jubileumon Földesi János, a Balog iskola igazgatója köszöntötte a közönséget, Huber László polgármester mondta az ünnepi beszédet. A megújulást, a változatosságot, a zene és a mozgás harmóniáját és a versenyeken szerzett díjesőt emelte ki a táncsoport jellemzésére. Nagy tapsot kapott a töretlen kedvvel dolgozó alapító, Földesiné Németh Csilla, aki a táncosok művészeti vezetője, koreográfusa. Huber László elmondta, hogy a Magyar Táncszövetség táncpedagógusi munkáját a Látványtáncok mestere címmel ismerte el, a polgármester a város nevében emléklapot és hatalmas csokor virágot adott át neki, és ő adta át Majthényi László elnök aláírásával a megyei önkormányzat elismerő oklevelét is.A jubileum alkalmából nagyon nívós műsort adott elő a Dance Jam, ahol már óvodások is táncolnak, így miattuk délután is volt egy előadás. Az ötletes koreográfiák közül  nehéz lenne egyet kiemelni, hiszen vagy a líraisága vagy a lányok akrobatikussága vagy a koreográfia meglepő fordulatai miatt  mindegyik tetszett. De talán mégis. Az Egy vágy, egy érzés, egy gondolat című tánc humoros és ötletes is volt egyben. A barokk ruhában színpadra lépő, kecsesen mozgó lányok egyszer csak megváltak a terebélyes ruháktól, és akkor kiderült, hogy azok bizony keréken gurulnak...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!