Kőszeg

2017.08.31. 08:14

Innovatív együttgondolkodás

KŐSZEG Együtt gondolkodni és együtt dolgozni, ez a KRAFT-megközelítés lényege. A regionális és lokális fejlődés fenntarthatósági aspektusait járta körül a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében (FTI-IASK) szervezett 3. Nemzetközi KRAFT Konferencia.

Tóth Kata

Kutatói hálózatot akarnak létrehozni és szeretnék, hogy az intézetben folyó KRAFT-kutatásoknak legyen egy nemzetközi dimenziója, fogalmazott A regionális és lokális fejlődés fenntarthatósági aspektusai címmel rendezett 3. Nemzetközi KRAFT Konferencián megnyitóbeszédében Miszlivetz Ferenc professzor, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének (FTI) igazgatója. Hozzátette: problémákra – például a fenntarthatóságra, az energiakérdésre, a városok lehetőségeinek kutatására – koncentrálnak, hisz így lehet direktebben részt venni a gyorsan változó világ alakításában.

Új szellemi műhely

– Kőszeg rabul ejti az ember lelkét, messzire viszi a képzelőerejét és nagy tettekre ösztönöz. Innovációra és kreativitásra sarkall. A KRAFT-projekt is így születhetett, emelte ki Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntő beszédében. Utalt arra, hogy Miszlivetz Ferenc kezdeményezésére, a magyar kormány támogatásával új fejezetet nyitott a program Kőszeg modern kori történelmében.

Új szellemi műhellyé vált a város, ezzel egyedülálló hazánkban, de talán Közép-Európában is. Nagyszerű múltúnak nevezte Kőszeget, melynek fejlesztése érdekében tovább kell dolgozni. Ennek egyik újabb elemét jelenti az a napokban megjelent kormányhatározat, amely a Szombathely–Kőszeg közötti közúti kapcsolat fejlesztéséről rendelkezik: ezzel Ausztria, Bécs közelebb kerülne Vas megyéhez és az egész térséghez.

– Sok lépést kell még tenni – hangsúlyozta Ágh Péter, de a haladást bizonyítják azok a pályázatok is, amelyeknek a támogatásáról idén beszámolhatunk: ezek révén újabb 1 milliárd forint érkezhet a településre.

Huber László polgármester köszöntőjében Kőszeg hatalmas kulturális, épített örökségéről beszélt és arról, hogy a KRAFT-program segítségével ezt meg tudja őrizni a város. Új külsőt kapott a Chernel utca, az Európa Ház, a Zwinger, és a folytatás is bizakodásra ad okot, mondta.

Az elmélettől a gyakorlatig

– A konferenciákat gyakran illeti a vád, hogy azokon csak beszélnek. A KRAFT komplex fejlesztési koncepciója az elméletek gyakorlati hasznosításáról, a közös ötletelésről is szól, jelen esetben Kőszegért – fogalmazta meg Zilahy Gyula professzor, az FTI kutatója a vár lovagtermében.

Az innovatív együttgondolkodást – bevonva a résztvevőket – a „be-novative” platform segítségével mutatták be. Előtte A Vállalati szféra és a fenntarthatóság szekcióban a KRAFT-programot ismertette az elmélettől a gyakorlatig Szabó Lajos az iASK képviseletében.

A „Kreatív város – fenntartható vidék koncepciója abból indult ki, hogy a fejlesztések és beruházások sikerének záloga egy adott térség városai, intézményei, meghatározó gazdasági, társadalmi és közéleti szereplői közötti hatékonyabb együttműködés, a társadalmi, kulturális és kapcsolati tőkékben rejlő szinergia. Ennek érdekében a KRAFT megkeresi azokat a kapcsolódási pontokat és közös érdekeket szolgáló fejlesztési területeket és módszereket, amelyek célzott befektetések és fejlesztések révén felszínre hozhatják az intézmények és szereplők rejtett tudását és a fenntarthatóságot vagy növekedést szolgáló kreativitását.

Beszélt a program legfontosabb alapelvéről, a „win-win” vagyis a „mindenki győztes” típusú gondolkodásról, a kiegyensúlyozott város-vidék kapcsolat fontosságáról és a hálózatok létrehozásáról – jelen esetben a Pannon-régiót lefedő hálózatról, valamint a már működő projektekről.

A vállalati szféra szerepe

Az FTI, a kőszegi önkormányzat és a Pannon Egyetem együttműködésében megvalósuló Kreatív város – fenntartható vidék (KRAFT) -program egy gyakorlati projekt, elsősorban a lokális, regionális fejlődést próbálja meg előmozdítani, amelynek komoly tudományos alapja is van, emlékeztetett Zilahy Gyula.

Hogyan tudnak hozzájárulni a fejlődéshez a kis-, közepes és nagyobb vállalatok, mi (lehet) a vállalati szféra szerepe a helyi és regionális fenntartható fejlődésben, azt ezt felölő munkáról , kutatásokról számolt be előadásában. A Barcelonából érkezett kutató, Rafael Sarda társadalmi-ökológiai paradigma szempontjából vizsgálta a fenntartható fejlődést, Stefano Pogutz Milánóból pedig az egyik legismertebb tésztagyártó cég innovatív megközelítését hozta példaként – mit tesz a vállalat a fenntartható mezőgazdaságért.

További két szekcióban – Kulturális örökség, valamint a regionális fenntarthatóság hálózatai – hangzottak el előadások a konferencián, amely a „be novative” gyakorlat eredményeinek ismertetésével zárult.

Tegnap a Hangzó Város 2017 zenei eseményeit hallhatták az érdeklődők, ma pedig a Vukán Creative Arts zongoraverseny és a döntősök koncertje lesz programon. (x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!